február

Hanoi tele van meglepetésekkel. Miután kipihentem magam, kimostam az összes ruhám TJ otthonában, és kicsit kifújtam magam, nekikezdtünk Hanoinak. Először is TJ megszerelte a biciklis computeremet, mert az utóbbi időben nem működött, és én sem tudtam megszerelni, pedig tegnapelőtt kétszer sikerült visszatennem a láncot, ami persze leesett biciklizés közben.

Először is azért mert cirka 130 kilométert sikerült bicikliznem ma, másrészt azért, mert történt egy pár érdekes dolog a nap során. Tam Coc Innen indultam délelőtt fél 11-kor biciklivel Hanoi felé. A terv az volt, hogy félúton keresek majd valami szállást és másnap érek Hanoiba. Hanoi kb. 110 km távolságra van Tam Coc falutól.  Útközben betértem […]

“Minden csak megszokás kérdése!” – mondjuk gyakran, vagy halljuk, hogy mások mondják nekünk. Belegondoltál abba, hogy ha ez igaz, akkor mennyi minden lehetséges az életben? És, hogy esetleg nem is olyan nehéz változtatni BÁRMIN? Próbáltad már esetleg?Hiszen minden csak megszokás kérdése… Én például megszoktam a jó erős feketét, majd hozzá szoktam a háromazegybenhez.Jelenleg a vietnámi […]

Egyesek füvet szívnak, mások pedig bételdiót rágcsálnak. Dél-Kelet Ázsiában eléggé elterjedt ennek a hagyománya.  A bételrágás bizonyos értelemben olyan, mint a dohányzás. Egyesek kábító hatása miatt fogyasztják, mások hisznek abban, hogy mágikus ereje van a szellemekkel való kommunikációban, vagy vannak, akik orvosi céllal használják. A bételrágáshoz szükséges csomag az alábbi dolgokat tartalmazza:

Avagy látogatás a My Son szentélyeknél. Imádom a road trippeket. Motoron, autón, biciklin, bárhogy. Olyankor szabadnak érzem magam. Ott állok meg útközben ahol akarok és annyi időre amennyire akarok. Nem szól senki hogy menjünk már, azt, és addig fényképezek, amíg jól esik.  Így ma reggel béreltem egy motrot 4 dollárért és meglátogattam a My Son szentélyeket, […]

 Az úgy volt, hogy ezeket nézegettem, mert tudni akartam, hogy mik ezek. A hölgy pedig megszólított.Pontosabban egy darab cérnával közelített felém, amelyet két szálon futtatott és mutatta hogy szeretné kiszedi a szőrömet vele. Mert hogy szerinte van mit kiszedni. Mutatja a szemöldököt, bajszot, lábat. Hát köszi, gondoltam, eddig azt hittem rendben tartom magam ezen a téren. Rendesen […]

Az egyedül utazásban többek között az a jó, hogy időnként elvonulhatok pár napra egy privát szobában, ahol szétpakolom azt a kevés tárgyi dolgot, amivel rendelkezem jelenleg, és csak vagyok. Nem zavar senki. Ha akarom nézek ki a fejemből,Ha akarom olvasok,Ha akarom napi kétszer tusolok, mert végre van melegvíz,Ha akarom az ágyamban eszem az isteni vietnámi […]

Avagy élet egy vietnámi család otthonában. Mr Vuong elvitt a rokonaihoz. A mai napig érdekes az életemben ez a Mr Vuong szál. Ahogy hozzá kerültem, ahogy gondomat viselte, és mindig tudta, hogy milyen helyekre kell vinnie. Majd pár nap elteltével amilyen gyorsan jött, úgy is távozott az életemből. Szóval esett az eső aznap, és gyanítom, […]

Már megint mit keresek itt, és hogy csöppentem ide.  Kérdezem magamtól miközben Mr Vuong lakásában ülök az “ágyon”.Az ágy tulajdonképpen egy deszka, amin van egy vastagabbacska lepedő takaróval. Mellettem hangosan zúg a tévé, a szomszédok edénycsörömpölését hallgatom, akik olyan mintha a szomszéd szobában laknának tulajdonképpen.Az egész lakás ebből a szobácskából áll. Az ággyal szemben szól [&hellip

s

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labo.

No products in the cart.