Rólam

"Ha bírálod az embereket, nincs időd szeretni őket." (Teréz anya)

Rita vagyok, utazó.

A harmincas éveim elején elhatároztam, hogy lehetőségeimhez mérten szeretnék úgy utazni, hogy nincs semmim, csak időm. Eladtam a banki hitellel jócskán terhelt budapesti lakásom, ami a törlesztőrészletek miatt inkább helyhez kötött, mint szabaddá tett és elindultam kelet felé.

Nepálba utaztam, ahol 9 napot töltöttem a Himalájában túrázva csak a természetben.

Ekkor változott meg bennem először valami.

Nem tudtam hogy meddig fogok így utazni, de azt tudtam, hogy a régi multis életembe ezután már nem akarok többé visszamenni.

Az utazás azóta is tart, bár egy kissé átalakult.

Útközben találkoztam a férjemmel, született egy kislányunk és most már hármasban utazunk, annyit, amennyi jelenlegi élethelyzetünkben megadatik.

Szeretem az embereket, szeretem hogy ilyen színes a világ. Szeretném a kislányunknak is megtanítani a világ valódi értékeit és megmutatni hogy a csodák a mindennapi életben itt vannak körülöttünk és értékelnünk kell mindent, amink van.

Bár egyelőre inkább ő tanít engem ezekre.

Indonézia iránti rajongásom a mai napig töretlen. Ezt az országot tekintem második otthonomnak és ahol csak lehet mesélek róla szóban, írásban vagy képekben.

Utazz velem együtt te is ezen a blogon!

Az utazások mellett nemcsak könyveket írok.
Az Indonézia 4 arca című négy részes dokumentumfilm sorozat elkészítésében is részt vettem, amely a youtube-on ingyenesen megtekinthető.

A sorozat olyan népcsoportokat mutat be, amelyek ma is őrzik hagyományaikat, szokásaikat, és akiket bárki meglátogathat, ha veszi a fáradságot és elutazik Indonéziába. Nemcsak a sorozat ötletgazdája voltam, de az utazás megszervezése és a helyi kapcsolatok felkutatása, esetenként fordítás is az én feladatom volt.

Céges rendezvényekre, eseményekre, fesztiválokra is hívtak már ismeretterjesztő vagy motiváló előadásokat tartani, de regionális Turisztikai Hivatalokkal, Általános Iskolákkal és Művelődési Házakkal is együttműködtem már.
Ha épp Magyarországon vagyok, szívesen vállalok ilyen jellegű felkéréseket az alábbi email címre: hello@sargaruhaslany.com

Előadásokat az alábbi témákban tartottam eddig, de kérésre szívesen készülök más témákkal is, ha értek hozzá:

  • Bali titkai
  • Indonézia – a Balin túli világ
  • Bepillantás egy bennszülött törzs mindennapjaiba
  • Raja Ampat, az utolsó földi paradicsom
  • Hogyan legyél házőrző?
  • Lakóautóval Mexikóban
  • Az utazás lelki oldala
  • Szabadságra menni a saját életemben
  • Multiból a Távol-Keletig

Dolgozzunk Együtt!

Ha van olyan terméked, vagy szolgáltatásod, amely összeegyeztethető az értékrendemmel és mások számára is hasznos lehet, akkor írj nekem.

Csakis olyan termékeket, szolgáltatásokat mutatok be másoknak, amelyet magam is kipróbáltam.  

Minden emailt olvasok, de nem tudok minden levélre azonnal reagálni. 

Igyekszem minden megkeresésre mielőbb válaszolni!

Az alábbi cégekkel, művészekkel sikeres együttműködésben vagyunk, vagy voltunk. Ha úgy érzed tudnánk együttműködni, akkor keress bátran.

s

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labo.

A kosár üres.