Hova jöttem, mi ez a hely?

Hova jöttem, mi ez a hely?

A Mississippi Choctaw indiánok területén lakom. A legenda szerint az itt élő indiánok egykor a közelben lévő ősi szent földjükről, Nanih Wailya-ról jöttek át ide. Itt jólétben megerősödve éltek, egészen a háborús időkig, amikor az angolok oldalán a franciák ellen harcoltak az indián háborúban. Győzni sokféleképpen lehet, a Choctaw indiánok mindenképp győztesnek mondhatók manapság, hiszen a Pearl River Resort az ő kezükben van. Ez a resort két világszínvonalú kaszinó hotelt, két bajnoki golfpályát és egy vízi parkot foglal magában. A legfőbb látványosságok egyike a helyi indián múzeum, ahol a legfontosabb történelmi mérföldköveket és tradíciókat ismerhetjük meg.

Korábban a Choctaw nyelv apáról fiúra szállt, vagyis a szülők tanították gyermekeiknek és ezt is beszélték otthon elsősorban, nem az angolt. Sajnos manapság az indián fiatalok tanulják ugyan az eredeti nyelvet az iskolában, de nem igazán beszélik már otthon, így ezt a kultúrát is a kihalás veszélye fenyegeti. A fiatalokat jobban érdekli az angol nyelv, mint a tradíció.

Miután megismerkedtünk a lakótársainkkal, és azokkal, akik már egy hónapja itt vannak, megtudtunk egyet s mást az itteni körülményekről, ami várt ránk. A csapat nagy része marketinges egyetemista és azért jöttünk ide hogy megtanuljuk az itteni marketinget és elvégezzük a diplomához szükséges kötelező szakmai gyakorlatot. Nos, azok a fiatalok akik már itt vannak, elég rossz képet festettek számunkra. A fiúkat asztal leszedőként alkalmazzák, a lányok pedig szobalányok, a marketing ismeretekről egyelőre szó sincsen. Volt olyan francia tanuló, aki már haza is ment emiatt. 

Valahogy egyáltalán nem volt jó kedvem, és ez még jobban lesújtott, azt éreztem hogy haza akarok menni. Nem voltam még ennyire távol az otthonomtól, biztosan ez is benne volt. Magam sem értettem hogy miért keseredtem el, hiszen “nem vagyok én az a fajta.”. 

Másnap, egy megbeszélésen vett részt az összes tanuló, ahol elmondták, hogy ez egy új program, és még kísérleti stádiumban van. Elmagyarázták, hogy azért kezd mindenki az étteremben vagy a szobaszolgálaton, hogy végig járja a ranglétrát és később, ha majd a marketing osztályra kerül, jobban értse a folyamatokat. Megértettem a lényeget és el is fogadtam, teljesen más értelmet nyert a szememben az éttermi munka. Ígéretet kaptunk Miami vagy Atlantai utazásra is, de ezt majd ők döntik el ki hova mehet, de akárhova is küldenek majd, örömmel megyek, mert utazhatok. 

Az értekezlet után kaptunk ebédet, megnéztük az indián múzeumot, ami nagyon érdekes volt. Sok papírt kell még beszerezni az itteni munkavállaláshoz, ezt mondhatták volna előbb is, például hogy szükség lesz a születési anyakönyvi kivonatra a Casino igazolvány kiváltásához, ami nélkül nem lehet a resortban dolgozni és ami egyébként 80 USD-ba kerül és ezt magunknak kell fizetni. Sok pénz ez a havi fizetésből, de majd kispórolom valahogy. Ha megvannak a papírok, mindent elintéznek nekünk. Bankszámlát, biztosítási kártyát, itteni személyi igazolványt.

Ezután megnéztük az összes területet és épületet, amik a hotelhez tartoznak, vízi parkot golfpályát. Használhatjuk ingyen a hotelban levő uszodát, edzőtermet, szaunát, golfpályát és a vízi parkot féláron. 

Már egészen megszoktam, hogy mindenhova visznek minket autóval. Azt vettem észre, hogy a többiek mindig olyan fáradtak, amikor hazajövünk, én pedig leginkább akkor éledek fel és csak mennék. Amikor hazajövünk, többnyire beülnek a TV elé, furcsán néznek rám, ha hazajövünk én pedig átöltözöm és indulok körülnézni, felfedezni, amit csak lehet a környéken. Tudom, hogy véges ideig leszünk itt, és nem szeretnék semmit sem az utolsó pillanatra hagyni, vagy úgy érezni, hogy kihagytam valamit. A TV nem érdekel, de az ahogyan az itteniek élnek, az igen.

A helyiek furcsa akcentussal beszélnek itt, elhúzzák a mondanivalók és a szavak végét, kicsit nehéz érteni így első hallásra. Ez a “deep south accent”, ami egyszerre roppant érdekes és vicces is számomra. 

Itt Amerikában az embereknek nagyon jó dolguk van, úgy látom, hogy a megélhetés olcsó. Vettem is néhány dolgot: hajszárítót, telefontöltőt, 2 pár cipőt, pár ruhát. Minden fillérekbe kerül, ha Magyarországhoz hasonlítom és sokkal jobb a minősége. 

(Ma már kicsit másképp gondolkozom és tudom, hogy ezek a többnyire  ún. “fast fashion” termékek milyen körülmények között készülnek, milyen emberi életeket, áldozatokat követelnek, és hogy mennyire nincs szükség ennyi cipő, ruha, felesleges dolog birtoklására. Azért is osztom meg ezeket a naplórészleteket, hogy mások számára is tanulság lehessen, hogy honnan hova lehet eljutni, hogy az utazás mennyire formálja a gondolatokat, a cselekedeteket, és megmutatkozik hogy mik a valódi értékek.)

Egy mexikói étteremben ebédeltünk, ami itt van a városban és nagyon finom az étel és gyalog kb. fél óra volt idejutni. Spanyolul kértem az ételt! Ha az élet ennyire lassú és unalmas lesz itt, akkor is ha dolgozom majd, akkor fejleszteni fogom a spanyoltudásom – gondoltam magamban. Nem hittem volna, de New Yorkban is, és szinte mindenhol spanyolul is ki van írva minden, mintha a spanyol is egy hivatalos második nyelv lenne errefelé.

Kiderítettük, hogy tudunk autót bérelni, ha négyen összefogunk, akkor nem is olyan drágán. Az egyik lakótársam olyan ötlettel állt elő, hogy vegyünk hatan közösen egy autót. Szerintem ez rossz ötlet, mert abból tuti veszekedés lesz, azt javasoltam, hogy inkább hárman-hárman dobjuk össze, úgy sem drága, és akkor biztos könnyebb lesz megegyezni. Együtt lakni senkivel sem könnyű, aki lakott kollégiumban, az tudja. Én is megszerettem gyorsan a lakótársaimat, mindenkiben találtam valami értékeset és jól kijöttünk, nem voltak problémáink a későbbiekben. Ha bántott valami, vagy nézeteltérés támadt, azt felnőtt emberek módjára, egymást segítve megbeszéltük. A legjobb barátnőm Zorana lett, egy szerb lány, a maga 187 centijével. A magam 158 centije mellett nagyon mulatságosnak mutattunk a közös fotókon és nagyon megszerettük egymást.

***

Az amerikai történet első részét itt olvashatod, a többit, pedig itt.

A történet 2008-ban játszódik, amikor majdnem fél évet töltöttem Mississippiben egy szakmai gyakorlat részeként. Ez a cikk magamnak emlékként, mások számára szórakoztatás céljából jelenik itt meg. Az információk elavultak lehetnek, ne ez alapján tervezz meg egy mostani utazást. 

Ha olvasnál tőlem még hasonló utazós történeteket, ajánlom figyelmedbe frissen megjelent könyvemet Keleti Mesék címmel, amit a Piactéren meg is rendelhetsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

s

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labo.

A kosár üres.