Hangulat a tető(foko)n
Minden a magas épületek iránti szenvedélyemmel kezdődött.
Őrületes vágyat érzek, hogy feljussak magas épületek tetejére és csak úgy ott legyek. Shenzenben sok a magas épület, ezért beleültettem a bogarat Miki fülébe.
Először egy közeli lakóházba mentünk fel a harminckettedikre. Mert ezt így itt lehet. Megvárod míg épp bemegy valaki és mögötte besurransz, mintha te is ott laknál. Tök egyszerű. Külföldi vagy, senki nem kérdez semmit.
Itt nem voltak túl jók a kilátásaink, pedig átmásztunk a kerítésen a szomszéd ház tetejére is, majd távoztunk. Nem, nem Párizsban jártunk, de Eiffel torony itt is van, igen. Kisebb, de az a lényeg, hogy van!
Következő állomásunk az elektronikai piac környékére vezetett. A piacról később beszámolok. Miki gyorsan kinézte merre vannak lakóházak és intett hogy kövessem.
A fenti műveletet megismételtük, csakhogy itt már komolyabb biztonsági intézkedésekre került sor, hogyaszongya megállított a biztonsági őr minden határozottságunk és célirányosságunk ellenére.
– Ni hao! Merre mentek?
– Egy barátunkhoz a tizedikre.
– Hívd fel telefonon!
– Dehát nem beszél kínaiul.
Ennyi elég volt az őrnek, intett hogy menjünk. Erről a tetőről ezt láttuk, a huszonnyolcadik emeletről.
Mikinek eszébe jutott, hogy az egyik korábbi munkahelyének a legfelső emeleti vécéjéből egykor milyen tuti fotót készített, így nem kellett kétszer mondani, odamentünk.
Irodaépület, őr semmit sem kérdez, mi pedig határozottan fel.
Innen ez a látvány fogadott.
Nekem ez sem volt elég. Többet akartam. Megkértem Mikit, hogy vigyen el Shenzen legmagasabb épületéhez, a KK100 nevű csodához, amely Shenzen jelenlegi legmagasabb épülete, a maga 430 méterével. Ha minden igaz jövőre már túlszárnyalja ez a 660 méter magasra tervezett csoda, amely most épül.
A KK100 részben egy pláza, de van benne egy Starwood hotel is és a kilencvenhatodikon van egy étterem, a századikon pedig egy bár.
Felmentünk.
A bárból lépcső vezet felfelé, megnéztük hát hova.
Ide jutottunk.
A meglepő az, hogy nincs itt senki. Pedig se belépőt nem kértek, se azt hogy fogyasszunk bármit. Senkit sem érdekelt hova megyünk, mit csinálunk és mennyit fotózunk.
Vélemény, hozzászólás?