IndonéziaBaliVíz az Istenektől

Víz az Istenektől

Ő itt Ketut.

Ketut a barátom. Itt lakik a közelben és mostanában sokat lógunk együtt. Nyáron a túristákból él, snorkelingelni viszi őket, az esős évszakban pedig nincs munkája, mert nincs szezon. Így van ideje rám, meg Balira.

Ma Bangle-ba motoroztunk, hogy megnézzünk egyet, az öt Szent forrás közül.

Bangle kb fél óra motorral Lean village-tól, ahol lakunk. Lean village Amed része, amely egy kisebb túrista központ, főleg a búvárkodási lehetőségek miatt, Bali keleti csücskében.

Errefelé is szép a táj. 

Rizsföldek mellett vitt az út a dzsungel felé.

Az út nagyon rossz. Gödrök, kavicsok, nagyon könnyű felborulni a motorral.

A forráshoz át kellett kelni ezen a patakon. Errefelé az emberek a fejükön hordanak mindent. Levágott gallyakat, vödröket, zsákokat és ezeket a nagy leveleket is.

Ahogy sétáltunk a dzsungelben több olyan emberrel is találkoztunk, akik egy hatalmas szamurájkéshez hasonlító vágóeszközzel a kezükben mászkáltak. Tudtam, hogy ez azért van, mert ezzel vágják le a gallyakat, amit majd hazacipelnek, de mégis valahol félelmetes találkozások voltak ezek.

A szent forrásnál először pénzt adományoztunk az isteneknek.

A Balin élő hinduk folyamatosan áldoznak az isteneknek. A parton levő köveken, vagy szimplán a bolt bejáratánál, minden nap, bárhol.

Az áldozat része a frangipáni, egy illatos, egyszerű és gyönyörű virág, amelyet mindenhol megtalálunk Balin.

Ezen kívül pálmalevelekből kis kosárkákat készítenek és abban helyezik el az áldozni valót.

A szertartást főleg azért végzik, hogy a gonosz szellemeket távol tartsák. A bali hinduizmus nem a szeretet vallása, inkább a félelemé.

Amikor a templomhoz értünk, Katut mondta, hogy kóstoljam meg a vizet. Az íze citromos, kissé savanykás. Próbáltam megfejteni honnan jön ez a különleges ízű “Szent víz”, de Katut válasza csak ennyi volt: “Az Istenektől”. Valójában a Seraya hegy ásványi anyag tartalma járul hozzá a víz ízéhez. A hinduk szerint a víz gyógyít és különféle megbetegedésekre jó.

Ma csak egyet kóstoltunk, de ha jól tudom 5 szent forrás van, így jut még következő alkalomra is.

Visszafelé pedig megpillantottam az egyik kedvenc gyümölcsömet a csirimojó almát, épp ahogy a fán terem. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

s

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labo.

No products in the cart.