Siquijor, avagy a Sámán sziget
Utazásnál van egy nagyon fontos szabályom: ha rosszul érzem magam egy adott helyen, tovább állok. Azonnal. Ilyenkor nem érdekel az adott hely semmiféle látnivalója vagy természeti értékei. Csak menekülök onnan. Ezt történt Siquijor szigetén is. Siquijor Boholtól dél keletre fekszik, és a Negros szigethez tartozik. Eredetileg azért jöttünk ide, hogy meglátogassuk a sámánokat. Siquijor szigetéről az a szóbeszéd járja, hogy boszorkányok és kuruzslók is élnek itt, sőt egyes mendemondák szerint a sziget el van átkozva. Kórház sincs a szigeten, mert a helyiek hisznek a természetes gyógyításban.
Éjjel egykor értünk ide Pierre-rel, a svéd utastársammal és találtunk is hamar szállást a North Haven Lodge nevű helyen 150-ért fejenként, miután a tricycle bácsi jól átvert minket. A kompnál szedett össze bennünket és azt mondta hogy elvisz egy szállásra ami 2 kilométerre van, mutatta az ujjával. Tudtam, hogy hazudik, de annyira fáradt voltam, hogy nem érdekelt, csak vigyen valahova.
Az volt a terv, hogy másnap reggel megnézzük mikor indul a komp tovább, bérelünk motrot, körbejárjuk a szigetet, ami 72 km körben mindössze és majd tovább állunk pár nap múlva miután megtaláltuk a sámánokat és Pierre megcsináltatta legújabb tetoválását.
A hajóiroda délben nyitott, így a motorral kezdtük.
Átdzsipniztünk Siquijor városba, majd nekiálltunk a motor keresésnek. Találtunk egy embert, aki mondta, hogy elvisz bennünket a triciklin a motorbérlés helyére. Miután megérdeklődtem, hogy mennyit kér és azt mondta, amennyit gondolok, azonnal kiszálltam. Ez ilyenkor általában rosszul sül el, jobb nem belemenni. Közöltem vele, hogy gyalogolok, ha nem bánja mutassa meg az utat. Elkísért egy másik emberhez, aki azt mondta, hogy ismer valakit aki ad motrot 350 pesoért egy napra. De nekem 250-ért kellett volna. Mondta várjak, mindjárt visszajön. Pár perc múlva megjelent és mutatta hogy üljünk a triciklire, visz a tulajhoz, de az ár 350 peso, mert a karácsony miatt nincs szabad motor és nem lehet alkudni. Csak legyintettem.
Amikor odaértünk, secc perc alatt kiderítettem, hogy a motor ára 300 peso, az 50 peso pedig az ő díja lett volna amit a segítségéért és a 100 méterrel arrébb elszállításért remélt, anélkül, hogy ezt velem megbeszélte volna. Nagyon mérges lett amikor erre fény derült és nem fizettem neki egy petákot se.
Közben az első fickó is megemlítette Pierrenek, hogy várna valamit amiért odavezetett minket. Kezdtem besokallni. 10 órája voltam a szigeten és már kétszer akartak átverni.
Kezdtem nagyon rosszul érezni magam. Ezen a szigeten valahogy mások voltak az emberek. Egyáltalán nem mosolyogtak, nem voltak barátságosak, sőt, inkább ellenségesek és kissé agresszívak, ha nem sikerült átverniük.
Amikor kókusz shaket szerettem volna venni, a kissé szomorú tekintetű hölgy nemhogy nem szolgált ki amikor kértem, hogy mutassa meg a jeget, amit bele szeretne tenni az italba, hanem egyből eltűnt az ajtó mögött és vissza sem jött. (A jeget mindig leellenőrzöm, mert ázsiai országokban nem tanácsos jeget kérni az italodba. A csapvíz nem iható, könnyen hasmenést lehet kapni.)
Ezután gondoltam veszek péksütit. 10-be került az 5 db, adtam a huszast. „Nincs tizesed?” -kérdi. Nincs. „Hát akkor nem tudom mi legyen, mert nincs érmém.” (A Fülöp szigeteken a tíz peso az érme, nincs papírpénz). Kérdem tőle: mi legyen? „Hát akkor csak kettőt vehetsz.” -közli velem, mire piszkosul bemérgedtem. (Ötösöm volt.) Végül felváltottam a pénzem…
Benzinkút Siquijoron
Ekkor kezdtem még rosszabbul érezni magam. Úgy éreztem nem jó itt, megszoktam, hogy az emberek barátságosak, segítőkészek, mosolyognak, de itt ez másképp van. Mintha nem is a Fülöp-szigeteken lennék. Ekkor döntöttük el, hogy még aznap tovább állunk.
Véletlenül bekukkantottam egy étterembe a kikötő felé menet, hogy megkérdezzem van e kókuszuk és megláttam egy 3 éves forma kisfiút az asztalon meztelenül ácsorogva amint épp a földre pisilt. Elmosolyogtam magam. A hölgy az étteremből ezt meglátta és azonnal nekem rontott, hogy mit akarok? Teccikérteni buko juicet keresek, tudja.
Itt betelt a pohár…
Megvettük a jegyet, visszavittük a motrot és a két órakor induló komppal már úton is voltunk Negros felé. Fellélegeztem.
Siquijor, én nem szeretlek.
Vélemény, hozzászólás?