Megmásznád a Kinabalu hegyet? Ezt kell tudnod!

Megmásznád a Kinabalu hegyet? Ezt kell tudnod!

A Kinabalu hegy sok Borneóba látogató turista bakancslistáján szerepel. 4096 méteres magasságával ez Délkelet-Ázsia legmagasabb hegycsúcsa és a világ legmagasabb via ferrátája is a hegyen található. A hegymászás 2 napos túra keretében zajlik a Kinabalu Park területén, ami a világörökség része.

Földrengés

Egy évvel ezelőtt hatalmas földrengés rázta meg a Kinabalu hegyet és környékét. A földrengés előtt pár nappal történt az, hogy néhány turista, miután felmászott a hegy tetejére, meztelenre vetkőzött, ordibált és a hegy tetejére pisilt. Megkapták ezért méltó büntetésüket a hatóságoktól. Viszont a helyiek szent hegyként tekintenek Kinabalura, akik számára ez súlyos véteknek számított. Egyesek véleménye szerint ezért történt a földrengés pár nappal később.

A mászással kapcsolatos szabályozásban hatalmas változások történtek. A földrengés során több turista életét vesztette hegymászás közben. Egyes helyiek szerint emiatt volt szükség arra, hogy bizonyos szabályokat vezessenek be. Mások szerint azért, mert a kormány nem tudott vagy nem akart foglalkozni ezzel a hatalmas üzleti lehetőséggel, ezért kiadta magánvállalkozásba a park területén levő szállások üzemeltetését. Szerintem ez is csak a pénzről szól.

Hegymászás

A mászás a Timpohon gate nevű pontnál kezdődik 1800 méter magasan. Innen kb 4 óra a túra felfelé, a Laban Rata guest house-ig (3200 m), ahol a mászók általában az éjszakát is töltik. Másnap reggel hajnalban indul a következő etap, hogy napfelkeltére mindenki felérjen a Low’s Peaknek nevezett 4096 méteres csúcsra.

A hegymászás csomagára több részből tevődik össze: 

  • Nemzeti park belépő: 15 RM (kb 1000 Ft) 
  • Mászási engedély: 212 RM (kb 15 000 Ft)
  • Guide díja: 230 RM 5 emberre, ha szerencséd van, akkor a te részed csak 46 RM (kb 3000 Ft)
  • Szállás hálótermes szobában, egy ágy ára: 495 RM (34 650 Ft)! Ezzel számomra elérte a világ legdrágább dormitory (hálótermes) ágyának a díját.

Tehát ha szeretnéd megmászni DK Ázsia legmagasabb hegyét, akkor 800-1000 RM-el kell számolnod a 2 napos egy éjszakás túrához, ami kb 70 000 Ft. 

Nálam 3000 méter környékén jelentkezik a magashegyi betegség, így biztosan 2 éjszakát kellett volna maradnom, hogy ne legyen gond a mászással a csúcsig. Ennek az ára pontosan dupla annyiba került volna, így nagyon bántam, de ki kellett hagynom.

Fotó: Jeli Gábor, még több kép itt

A park területén tilos a sátrazás, ezért ezzel az opcióval nem igazán lehet számolni. A park területén levő szállások üzemeltetése magánkézben van, és a 3200 méter magasan levő Laban Rata Guest house-ba hetekkel előre érdemes foglalni szállást, mert szinte állandóan teltház van. Nem szoktam ezt mondani, de érdemes befizetni csoportos túrára, ahol mindent leszerveznek neked, mert magánszervezésben sem jössz ki olcsóbban, és így biztosan lesz szállásod.
A helyi lakosok egy évvel előre foglalják le túrájukat, nekik kb 100 RM-el ( kb 7000 Ft) olcsóbb a túra csomagára, de évenkénti kvóta van meghatározva, hogy hány helyi mehet fel a csúcsra, ez a szám azt hiszem 100 fő jelenleg.

Korábban lehetőség volt arra, hogy egy nap alatt végre lehessen hajtani a hegymászást (kihagyni a szállás díjat), de a mostani látogatásnál ez nem volt lehetséges, jelenleg fel van függesztve ez az opció. Valószínűleg a pénz miatt, hogy mindenképp meg kelljen szállni Laban Rata-ban.

A via ferrata díja kb 700-800 RM-el kerül többe (kb 50 000 Ft). Maga a ferrátázás a hegymászás után kezdődik kb 3600 méteren, a csúcsról vezet le a túra útvonala az előre rögzített köteleken, ha ezt az útvonalat választod. 

Fotók: Jeli Gábor, még több kép itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

s

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labo.

A kosár üres.