A vietnámi kozmetikus
Az úgy volt, hogy ezeket nézegettem, mert tudni akartam, hogy mik ezek.
A hölgy pedig megszólított.
Pontosabban egy darab cérnával közelített felém, amelyet két szálon futtatott és mutatta hogy szeretné kiszedi a szőrömet vele. Mert hogy szerinte van mit kiszedni. Mutatja a szemöldököt, bajszot, lábat. Hát köszi, gondoltam, eddig azt hittem rendben tartom magam ezen a téren. Rendesen elvörösödtem. Majd mikor visszautasítottam, hogy hozzám azzal az izével ne érjen, elkezdte mondani a körmöket. Hogy ő manikűrözik és milyen szépen megcsinálja majd nekem.
Ráhibázott.
Pont a minap kaptam azon magam, hogy a körmeimet kapirgálom, mert folyton koszosak. Nem tudok ezzel mit csinálni.
Úgy voltam vele, hogy üsse kavics azt a 200 forintot, ennyiért vállalta ugyanis.
Beültem a székbe.
Először lereszelte, majd lefertőtlenítette, majd bekente, majd a kenőcsöt a saját körmével bedolgozta, majd vágott, majd festett.
Rózsaszínt.
Én választottam. Gondoltam szép lesz és megy a sárgához.
Közben szerettem volna fotókat készíteni, de a fényképezőt kivette a kezemből és mérgelődött, hogy még nem száradt meg, addig ne is csináljak semmit. Jól sejtette, persze hogy máris belenyúltam a friss lakkba. Amikor már a fedőlakkot kente, tétován nézett rám és láttam rajta hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel.
Én meg csak legyintettem.
A munka végeztével előszedte a cérnaszálat és bemutatót tartott arról, hogy hogyan kell epilálni. Fehér cérnával. Nem hittem a szememnek. Ezer forintért epilált volna két lábat ezzel a módszerrel.
Ezután mutatta hogy maradjak ülve a székemen, amíg meg nem szárad, ő pedig eltűnt. Távozásomkor láttam, hogy már a mellettem lévő ausztrál fiút pedikűrözte.
A körömlakk pontosan 5 percig volt szép, amikor is észrevettem, hogy mind a tíz ujjamon belenyúltam. Fogalmam sincs hogyan.
Nem megy ez nekem azt hiszem.
Most megyek, és vásárolok körömlakklemosót.
És közben azon töpizek, hogy tulajdonképpen kétszáz forintot fizettem ezért a videóért. Szerintem bőven megérte. 🙂
hair removal with threading
after you feel very smooth
hair inside spin very very sharp
i do with threading
after you feel very very smooth
.. better long time
better short hair no long hair you hair better long time
i assure you
you feel very smooth
very very smooth
looking
i assure good long time
hair removal, i do eyebrow, bikini line, bikini line in the room
work long time, very smooth
you camera
looking
long hair
very good and very cheap, you dont worry!
Vélemény, hozzászólás?