A rizs eredete (indonéz népmese)

Molukka-szigetek, Halmahera (galelari)

Abban az időben, amikor még nem volt rizs, élt egy férfi, Tumileng, aki felment az égbe. Mert az emberek hajdan fel tudtak menni az égbe. Tumileng is felment; és amikor felért, meglátta a keliat-rizst, ki volt terítve a napra, száradni. Gondolkozóba esett Tumileng. Az égi lakók megkérdezték tőle:

– Hova mész, Tumileng? Ő meg ezt felelte:
– Eladni a csirkét.
És még ezt is mondta:

– Adjatok egy kis keliat-rizst.

De nem adtak neki semmit sem. Tumileng lopott egy szálat, de amikor megolvasták a rizsszálakat, ami ott száradt a napon, nem volt meg mind, egy szál hiányzott. Űzőbe is vették Tumilenget azok, akik a rizst szárogatták; és amikor utolérték, elvették tőle a rizsszálat, ő pedig csak azon törte a fejét, hogyan szerezhetne egy kis keliat-rizst. Volt a lábán egy bőrkeményedés, azt behasította, hogy oda dughassa a keliat-rizst. Aztán elbújt annak a helynek a közelében, ahol a keliat-rizs száradt a napon, eleresztette szépen a csirkéjét, hogy a csirke segítségével mégiscsak odaférkőzhessen a keliat-rizshez, ami ott száradt a napon.

Tumileng a csirke nyomába szegődött, és amikor odaért a keliat-rizshez, egy szálat a lábába gyömöszölt, hagyta, hadd futkározzon a csirke, ő pedig visszament és leült a földre, ahová az előbb.

Mikor aztán megolvasták a keliat-rizst, ami ott száradt a napon, megint hiányzott egy szál. Megint űzőbe vették Tumilenget. Amikor utolérték, ezt mondták a rizs-szárítók:

– Megint elvitted a keliat-rizst.
Tumileng ezt felelte:
– Nem vittem én el semmit.
Kerestek-kutattak a rizs-szárítók, de nem találtak semmit, mert a rizs ott

rejtőzködött Tumileng lábában.
A rizs-szárítók hát hazamentek.

Tumileng leszállt a földre, a házába, elcsent egy porongfát, és rizst ültetett bele. Ez felnőtt, termést hozott, Tumileng learatta, és a magvakat újból elültette. A harmadik aratásnál az égi lakók lenéztek a földre, és felkiáltottak:

– Keliat-rizs nő a földön!

És az égi lakók leszálltak a földre, hogy elvigyék a rizst Amikor Tumileng meglátta az égi lakókat, rögtön tudta, hogy a rizsért jönnek; felpattant, fogta a dárdáját, ugrott egyet, gyorsan feléjük is szúrt, de rosszul hajította el a dárdát, és nem talált el mást, csak egyikőjük ágyékkötőjének a lebegő végét. Az égi lakók elfutottak, nem szedték le az első rizst.

Akkoriban a rizs még olyan nagy volt, mint az erdei rizs. Látták ezt az öregasszonyok, akik Tumileng rizsére vigyáztak, odafutottak mindnyájan, learatták a keliat-rizst, megszárították, és belerázták egy ivócsészébe: akkor aztán kést fogtak az öregasszonyok, finomra vágták a rizst, az egyiket nagyobbra vágták, a másikat apróbbra vágták, és elvetették mindet. A vetés megnőtt, de most már nem olyan volt, nem volt akkora, mint korábban, különböző fajták lettek belőle, nagyobb szeműek és kisebb szeműek. Azóta esznek az emberek rizst.

A mese a Tigrisember című könyvben található sok más indonéz népmesével együtt.
Európa Könyvkiadó, 1972