Szívemben hála
Nem maradt sok pénzem, mire Atambuába értem délután kettőkor. Abból amit váltottam tegnap Leo Papának adtam egy keveset, hogy a felesége gyógyszert tudjon venni, mert beteg, egy keveset pedig Nicknek adtam a szolgálataiért ma reggel amikor elváltunk.
Az utóbbi 2 napban kétszer próbáltam felvenni a kártyámról pénzt.
Sikertelenül. Tegnap reggel beváltottam némi dollárt abból amit még Betti adott Floresen, de nem mertem túl sokat váltani, mert ha a kártyám Kelet Timorban sem fog működni, akkor marad kb napi 10 dollárom költeni, ami édeskevés, hiszen csak a szállás kerül alaphangon 15 dollárba odaát, ahogy hallottam.
Így mire ma délután Atambuába értem, olcsó szállást kellett találnom.
Atambua 20 kilométerre fekszik a Kelet Timori határtól. Az volt a tervem, hogy ma éjszakára itt maradok és holnap reggel keresek egy buszt ami átvisz Dilibe, Kelet Timor fővárosába. A busz, amire Kefában felszálltam elvitt egy hotelhez ami irtó koszos volt. Nem vagyok igényes, de nem szerettem volna hozzáérni semmihez abban a szobában. Megköszöntem és tovább álltam. Megnéztem másik hármat, de mindegyik drága volt, nem volt rá pénzem. Maradt kb 250 000 rúpiám, amiből ki kellene holnap fizetnem a buszt Dilibe, ami 150 ezer, tehát maximum 70 ezret tudok szállásra költeni, ha még vacsorázni is akarok. A kártyám meg remélem működni fog Diliben, és ott már nem lesz probléma.
A gond ott volt, hogy nem volt szállás 110 000 alatt. Próbáltam alkudni de nem sikerült. Már épp azon töpiztem, hogy bemegyek a rendőrségre, elalszom ott megint valahogy, aztán reggel korán megyek tovább, amikor János Papa megszólított a hotel recepcióján.
“Nálam alhatsz ma éjszaka. Elviszlek a családomhoz, mert épp haza megyek. Igaz, hogy nem Dili, hanem Maliana, de ha megfelel, nagyon szívesen látunk.”
A szívem felmelegedett. Nehéz helyzetekben mindig küld valakit hozzám az élet. Egy segítőt, egy jelet, egy valamit, amiből mindig tudom, hogy nem lesz baj.
Most János Papát küldte.
Tudtam.
Éreztem.
Gyorsan kellett döntenem, hogy mi legyen, mert már fél 3-hoz közeledett az idő és a határ 4-kor bezárt. Így elfogadtam János Papa meghívását.
János Papa látogatóban volt Atambuában a lányával. Úgy egyeztünk meg, hogy elmegyek a határig motoros taxival és ott megvárom a túloldalon, majd vele megyek tovább motorral. A házában alszom ma éjjel, holnap pedig megyek tovább Dilibe busszal.
Miután kifizettem a taxist, és megküzdöttem a határátlépési bnyodalmakkal, felültem János Papa mögé a motorra. János Papa nagyon jól vezeti a motrot. Huppantam egy párat a hátsó ülésen amikor a rossz útviszonyok miatt átszárnyaltunk néhány gödrön.
Itt voltam, ismét egy új országban, egy vadidegen mögött, akiről azt sem tudtam kiféle miféle és egyáltalán hova visz. De valahogy bíztam benne. És rájöttem, hogy mennyire csodálatos az élet.
Különös kapcsolatom van az idős emberekkel, különösen a férfiakkal. Mindig olyan érzésem van velük kapcsolatban mintha a meghalt nagypapámmal utaznék és ő vigyázna rám. Egészen félelmetes de melengető érzés.
Útközben gyönyörű volt a táj, János Papa mutatott nekem egy helyet, ahol a távolban Indonézia hegycsúcsai magasodnak. Egészen érdekes volt Indonéziát egy másik országból ilyen közelről látni.
Este fél hétkor értünk haza. Kaptam kávét és majszolni valót. Kicsit beszélgettünk rólam és róluk, a család kedvesen fogadott. Egyszerűen élnek, de kaptam egy saját szobát. Nem is tudom mikor volt saját szobám utoljára. Kávé után János Papa elzavart fürdeni. Remélem nem azért, mert érezte rajtam, hogy 3 napja nem fürödtem, 3 napja és 3 éjszaka ugyanabban a ruhában voltam éjjel nappal, a körmöm fekete, és a cipőmet alig mertem levenni, mert az egyetlen zoknim nemcsak hogy lyukas de irtó büdös is.
Hát most mit mondjak: Ez vagyok én. Az utóbbi pár napos nomád életem eredménye.
A fürdőszobában nem volt melegvíz, és a jó öreg vödör és hordó módszernek úgy örültem, mint még soha. Nem gondoltam volna, hogy valaha azt fogom értékelni, hogy vödörrel önthetem magamra a hideg vizet mosakodás céljából.
Isteni volt. A tegnapi helyemen ugyanis még víz sem volt…
Fürdés után ismét beszélgettünk, majd kaptam vacsorát. Vacsora előtt közösen imádkozott a család. Kelet Timor lakossága ugyanis hithű római katolikus. Vacsorára rizst, zöldséget és napon szárított halat ettünk. Nem válogattam, mindent megettem. Éhes voltam… Az útszéli kisboltban mondjuk kaptam egy bögre forróvizet ingyen ma délután, amibe beletettem a kávéporomat, szóval délután azért megkávéztam, de enni nem volt időm.
Vacsora után kitalálták, hogy holnap még feltétlenül maradnom kell, mert meg akarják mutatni nekem a környéket. Így, igaz, hogy nem terveztem, de holnap felfedezem Malianát és egy nappal később megyek csak Dilibe.
Vélemény, hozzászólás?