Micsoda nap!

Micsoda nap!

Először is azért mert cirka 130 kilométert sikerült bicikliznem ma, másrészt azért, mert történt egy pár érdekes dolog a nap során.

Tam Coc

Innen indultam délelőtt fél 11-kor biciklivel Hanoi felé. A terv az volt, hogy félúton keresek majd valami szállást és másnap érek Hanoiba. Hanoi kb. 110 km távolságra van Tam Coc falutól. 

Útközben betértem 1-2 kívüleső faluba, hogy megszemléljem a tájat és elfogyasszam a reggelimet: a sárkánygyümölcsömet, konkrétan itt:

Nem telt bele kis idő, a következő faluban észrevettem, hogy egy fiatalember nekem mutogat. Sejtettem, hogy be akar invitálni. Mibajomlehet alapon követtem is. Egy házba értünk. Félve néztem be, hogy kik vannak odabent. Újévi hangulat, “karácsonyfával” szólt a tévé három fiatalember békésen üldögélt. Csatlakoztam hát közéjük, ahol elláttak sörrel és teával, majd jótanácsokkal, hogy merre van Hanoi.


Arany kétdolláros. Szerencsét hoz az újévre.


Büszke a közös fotóra


Érdekes műsor a tévében

Amikor már kezdtem szédülni a sörtől, illedelmesen megköszöntem a vendéglátást és tovább álltam.

Mivel már órák óta kerestem valami helyet, ahol vegetáriánus ételt tudok enni, de nem találtam semmit, a kopogó szemem arra kényszerített, hogy betérjek ide. Ez az út melletti kis fészer valami helyi kifőzdének tűnt, de mint később kiderült, itt igazából italt árusít a néni, meg 1-2 napszemüveget.

Elmondtam neki vietnámiul, hogy vegetáriánus ételt akarok enni. Úgy tűnt, hogy értette és mutatja a rizsfőzőjében a rizst. Én meg a behorpadt hasamra mutattam, hogy nagyon éhes vagyok. Majd elkezdtem kutatni a konyhában, és ő ezt látva a labda nagyságú hagymákra mutatott. Pozitívan bólogattam. Ő pedig már pucolta is.

Pillanatok alatt rittyentett nekem egy ebédet, ami életem legfinomabb párolt hagymája volt, bár azt nem akartam tudni, hogy abban az olajban amiben készítette, mi sült korábban.


A tekercseket nem kóstoltam, szerintem volt benne hús…


Ez a konyha


A konyha mögötti helységben pedig hálószoba van

Ezt követően mentem tovább. 

Amikor este fél 6-kor megláttam, hogy Hanoi már csak 30 kilométer, eldöntöttem, hogy tekerek tovább. Az utolsó kilométerek nagyon lassan csökkentek, de mentem, mert valami megkattant bennem és vitt előre. Azt tudtam, hogy már sötétben fogok odaérni és azt is tudtam, hogy nem akarok most más túristákkal szocizni.

Így felhívtam TJ-t, aki örömmel befogadott. TJ édesanyja a Petőfi rádióban hallott felőlem, és megemlítette fiának, hogy vagyok, ugyanis TJ épp Hanoiban él. TJ két napja megkeresett, és felajánlotta, hogy ha bármiben tud segíteni, forduljak hozzá. Én pedig fordultam.

Jelenleg luxus körülmények között pihenek egy vicces fiatalember társaságában, akivel az anyanyelvemen beszélhetek. 

És ismét csukott szemmel mosolyogva nyugtázom, hogy milyen szép az élet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

s

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labo.

A kosár üres.