Érzem, hogy élek

Ketten vagyunk a szobában. Nagyon jó szoba. Modern, tiszta és kellemes hangulata van. Kicsit olyan, mint egy hotelszoba, csak kevésbé luxus. De nekem nagyon tetszik.

Felnézek az infúzióra és látom, hogy két csőből is folyik belém valami lé. Korán ébresztettek, 4 injekciót szúrtak belém már reggelre. Nem bírom kinyitni a szám és érzem, hogy be van kötve a fejem. A bal karomban csövek lógnak, a jobb karom pedig alig mozog. 

Vérnyomást mérnek, meg lázat is. Minden oké. Éhes vagyok. Csengetek a nővérnek. Mosolyogva jön és nem sietünk, szép lassan adja a számba a pépesített ennivalót. Mást úgysem tudnék most enni. Hiszen el van törve az arcom. Tartja a poharat, hogy szívószállal szürcsölhessem a friss gyümölcslevet. Mielőtt elmenne, behozza a tálat is, hogy tudjak bele pisilni. Mindezt az ágyon.

Teljesen kiszolgáltatott helyzetben vagyok. 

Egyedül semmit sem tudok csinálni. Fájdalmat nem érzek a testemben, de azt nehezen fogadom el, hogy segítséget kell kérnem mindenhez. 

Potyognak a könnyeim… Kicsit félek, mert nem tudom mi lesz. 

Érzem, hogy zavar valami a szempillámon. 

Odanyúlok lassan és egy föld darabkát távolítok el belőle.
Rámtör a zokogás.
Nem emlékszem mi történt, elkezdem vizslatni a testem, mint egy térképet, hátha vissza tudok idézni valamit, ha látom magamon a nyomokat. A fejem be van kötve, ez fix. A vállamon is és a jobb kezemen is vannak kötések.

Érzem, hogy a mellkasomon húzódik valami.

Benézek a ruhám alá. Jó nagy horzsolás van rajta. A térdem és a lábfejem is be van kötve. Vajon hogy törhettem össze ennyire magam? Ezt nem tudom, de azt igen, hogy őrangyalok vigyáztak rám. 
Az adagolt morfium jól működik, még mindig nincsenek fájdalmaim. Beszéltem az orvossal is. Kedves, mosolygós és jólelkű embernek látszik. Holnap lesz a műtét. Nagyon nagyon félek…

(…)

Eléggé szédülök. Húzódnak a sebeim, ami fájdalmas érzés. Az állkapcsom nehezen nyílik, ezért keveset tudok enni. Mire jól lakhatnék, már el is fáradok. Meg a nővért sem szeretném feltartani. 

Egyelőre nem tudom milyen gyógyszereket szúrnak belém, de van egy bizonyos, amitől úgy érzem belülről roppan szét az érfalam, annyira feszítő fájdalommal jár. Könnyes tekintettel nézek a nővérre. Érti. Tudja. Miközben a lehető leglassabb mozgulattal végzi a feladatot, az alkaromat masszírozza, hogy minimális fájdalmat érezzek. Emberséges cselekedet ez. Annyira megható.

Érzem, hogy szeretnek. 

Egyre jobban félek az esti műtéttől. A mosdató nővér jön be hozzám. Csak később tudom meg, hogy erre a feladatra külön nővérke van kijelölve. Megmosdat az ágyon és tiszta kórházi ruhát ad rám. Levesszük a nyakláncom és a karkötőmmel is próbáljuk megtenni ugyenezt. A karkötőm vastag és a balesetben jócskán megsérült. Most látom csak… De nincs rajta kapocs, nem tudjuk levenni a karomról, mert az infúzió nem engedi. Már készülök arra, hogy hozza a szerszámot, hogy vágjuk le rólam. De ő csak rámnéz mosolyogva és azt mondja: “No problem.” 

Az orvos érkezik ezután és leszedi a kötéseket a fejemről. Nagyon félek megnézni, de akkor is csinálok egy szelfit. Potyognak a könnyeim. Sok a seb… Félek, hogy mi lesz ebből.

Érzem, hogy félek. Nagyon félek…

Itt van velem Péter is. Olyan jó, hogy nem vagyok egyedül. A műtőben megnyugtatnak, hogy minden rendben lesz. Beszúrják az altatót és elsötétül a világ.

Arra ébredek, hogy levegőért kapkodok. Az orrom tele vérrel, a torkom pedig elmondhatatlanul fáj. Tele van valamivel, köhögök is, de az égető fájdalomtól ordítani tudnék. Pár percig tart amíg megszokom ezt az állapotot, –csak addig ne fulladjak meg-, gondolom magamban. Két óráig tartanak így szemmel, meleg takarót adnak, ami jól esik, mert reszketek. Fázom. Kellemes hazatérés érzés lesz rajtam úrrá, amikor visszatolnak a szobámba. Szinte azonnal elnyom az álom. Már nem félek.

Érzem, hogy a nehezén túl vagyok. 

(…)

Reggelre minden sokkal jobb. Nem fájnak a sebeim és a jobb kezemet is simán tudom mozgatni. A vállam sem fáj már. Ma már egyedül eszem! Nagyon lassan, de egyedül! Az arcomon a sebek annyira viszketnek!

Annyira jó, hogy minden nap friss gyümölcslevet hoznak inni. Napi 5-ször kapok ennivalót is. Itt biztosan nem fogok éhen halni. A reggeli, ebéd, vacsora még pépes állagú répa tofu és krumpli, a tízórai és uzsonna pedig gyümölcslé és tej. Nagyon finom.

Hálás vagyok és boldog. Mindenki mosolyogva viseli gondomat. A nővérek nyugodtak és különös tekintettel ügyelnek arra, hogy egy csepp fájdalmam se legyen. Érdekes, hogy ha megtapogatom a fejem, hátul teljesen érzéketlen. Vajon meddig marad ez így?

Még mindig szédülök. A mai nap fénypontja az volt, amikor este nagyon lassan, de ki tudtam sétálni a vécére Julie, a kedvenc nővérkém segítségével. A csöveket cipelnem kell magam után, de jó érzés tudni, hogy képes vagyok rá.

Erős vagyok és meg fogok gyógyulni!

Amikor visszafekszem az ágyra a hála könnycseppjei csorognak végig az arcomon. Julie látja ezt és még gyengédebben jár el, amikor köti át a sebeimet. Nincs könnyű dolga, mert a kötés beleragadt a sebbe, de addig áztatja fel vízzel, amíg fájdalommentesen el nem tudja távolítani. A lábamon levő sebet most látom először. A seb a lábfejemen van és nagyon mély, Olyan, mintha a húsom lenne, de inkább nem gondolok erre.

Jól vagyok tényleg! Minden rendben.

A fecskendőből kiáramló folyadék hidegségét érzem ahogy áramlik szét az ereimben. A hideg folyadék forrósággal önti el a testem és verejtékezni kezdek. Ezután álomra hajtom a fejem. 

(…)

Korán kelt a fürdető nővérke, már tudom, hogy két naponta fogunk tisztálkodni. Fáj a derekam a sok háton fekvéstől. Megpróbálok oldalra fordulni. Végre a függönyt is kihúzzuk, most látom csak, hogy mennyire szép teraszunk van. 

A mai nap legnagyobb öröme, hogy Péteren kívül új látogatót kaptam: Female Yetit. Egyenesen Vietnámból repült hozzám időt és pénzt nem kímélve, amikor megtudta, hogy mi történt velem, hogy mellettem legyen ebben a nehéz időszakban. Nemcsak lelki támogatást nyújt a jelenlétével, hanem ő segít ki a vécére is, vagy bármit hoz, amire szükségem lehet. 

(…)

Új szobatársat kapok ma, egy indonéz lány személyében, akinek szintén motorbalesete volt. Mellette van az egész családja. Ez itt teljesen megszokott, ők ilyenkor itt alszanak mellette a földön. Délután még az anyukája imádságába is bezavartam, amikor mosdóba osontam, miközben az imaszőnyegén tevékenykedett.

(…)

Leszerelték az infúziót, csak a csövet hagyták benne az injekcióim miatt. Morfium már nem kell. Napi háromszor kapok négy szurit. Tudom hogy van közte antibiotikum, agyvédő (brain protector) és két különböző fájdalomcsillapító. Biztosra mennek, aminek én örülök. Tolószéket kérünk és lemegyünk a földszintre, hogy megnézhessem hol is vagyok. Péter egy kávét is kirendel, amiből csak pár kortyot tudok inni. Napok óta most iszom először szívószál nélkül. El is rontom, és a takarómra megy a fele. Nem vagyunk lent sokat, mert nagyon elfáradok. Viszketnek a sebeim. És fáj a seb a lábamon. Cserébe sokat alszom… Védekezik a szervezetem, hogy ne érezzem. Sokat gondolok arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy érzem a fájdalmat.

Érzem, hogy élek.

Csak kicsit másképp, mint eddig.

(…)

Vérnyomás, orvosi vizit, fürdetés, reggeli. Még kilenc óra sincs, de már mennyi minden történt! 

Nagy nap a mai. Leszedik a kötést a fejemről és nemsokára a varratokat is. Ma végre megláthatom mi történt a fejemen. A kötés alatt szép az arc. A sebek mind leestek, csak a helyük látszik. A vágás pedig a hajam alatt van. Ha megtapogatom érzem, de alig látható. Meglepetésemre a hajam sincs leborotválva. Fel sem fogom hogy csinálták ezt az egészet. Maradandó sérülésem nem lesz! 

Kiszedték az utolsó csődarabot is a karomból. Csendben tűrtem a fájdalmat, ahogy óvatosan húzta ki a testemből a nővér. Túl sokáig volt benne. Nehezen jött ki. A varratszedés is megtörtént. Ott a szobámban. Az ágyamon. Hozták a műszereket és nem csináltak belőle nagy ügyet. 5 öltés. Ennyi elég volt ahhoz, hogy helyre tegyék az eltört csontot. Miután a sebeimet is átkötötték a megszokott gyengéd módon, megelégedve nyugtázták, hogy készen állok.

HAZA MEHETEK.

Igaziból haza…

***

Az utasbiztosítás kérdése sok emberben felmerül és hozzám is érkeznek erre vonatkozó kérdések, hogy tudok-e segíteni. Sajnos az a biztosítás, amit korábban használtam Magyarországról, megszűnt és egy teljesen más formában létezik. Ne legyen rá szükség egy út során, de ha mégis bármi történik, nagyon jó, ha van biztosítás, különösen akkor, ha nagy a baj és kórházi ellátásra, neadjisten műtétre kerül a sor. Fontos tudni, hogy például Indonéziában nem látnak el addig (a komoly műtéti beavatkozásokat is beleértve), amíg nem fizeted ki előre azt az összeget, amibe ez kerül. Ennek rendelkezésre kell állni a számládon, akár több száz ezer Ft értékben is, és utólag tudod a biztosítón behajtani.

A magyar biztosítóknál nem találtam olyan opciót, ami hosszútávú biztosításra szól, akár útközben is megköthetem, és a kiskorú gyermekemet is belefoglalhatom díjmentesen. Ezért a Safetywingnél kötöttem Nomad Insurance-t, amit bátran ajánlok másoknak is.