Reggel 8 óra van. Éppen a “Kőerdőbe” tartok, amely a szállásunktól egy kilométerre található. A nap már rég felkelt, az arcomat perzseli. Becsukom a szemem és széttárom a karjaim, hogy minél többet beszívjak ebből a jóleső melegből. Úgy érzem azonnal el tudnék aludni ebben az állapotban, mert az éjjel többször is felkeltem a házunk melletti mecset imára hívó hangjára, amely most, ramadán idején gyakoribb, hosszabb és intenzívebb énekeken szól ...