A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Ha bárkinek az életét élhetnéd, kivel cserélnél?

Én senkivel.

Hiszen senkinek sem könnyű, mindenkinek megvannak a saját küzdelmei.

Az év utolsó napján akarva akaratlanul is elgondolkozom, átgondolom az elmúlt naptári évet, hogy mi minden történt velem. Újévi fogadalmat nem szoktam tenni, hiszen az év minden napján próbálok úgy élni, mintha az utolsó lenne, így erre már egy ideje nincs szükségem.

Decemberben leléptem egy időre a közösségi médiáról, a Facebookról, Instagramról, hogy kicsit elcsitítsam a zajt a fejemben. A közösségi oldalakon mindenki a legjobb énjét állítja be, a legjobb pillanatait mutatja meg, a legszebb fotóit tárja a nagyközönség elé. Bloggerként én is. Hiszen nehéz a nehézségekről, küzdelmekről beszámolni. A boldog családi fotók, az ünnepi pillanatok, 1-1 naplementés fotó, vagy a legszebb tengerparti háttér előtt pózoló nyaralós kép, jól mutat az instán. De hogy az illető valóban boldog-e, azt sosem tudjuk meg. Ahogy azt sem, hogy egy egy ilyen fotó mögött milyen fáradságos munka (pénzkeresés, amiből elmegyünk nyaralni) vagy küzdelem áll. Ha én kiteszem a fotóimat erre a blogra, ez is ilyen képet sugallhat. Ezért tartom fontosnak évről évre megosztani azt a hátteret is, amely ezek mögött áll.

img_6778.jpeg

Nehéz év volt 2019.
Talán életem legnehezebb éve. Az elfogadásról és az elengedésről szólt, hiszen az év első hónapjától kezdve nem kontrollálhattam tovább a saját testem, életem. A várandósság sok mindenre megtanított, többek között arra, hogy most már más a fontos, most nem magamért, hanem másért kell másképp étkeznem, másképp utaznom, másként bánni magammal. A várakozás egyre élvezhetőbb örömöket okozott, azonban az év második fele a túlélésről szólt. A szó szoros értelmében.

*Itt eszembe jut az, hogy megköszönjem azoknak az ismeretleneknek, akik a vérüket adták nekem, amikor szükségem volt rá, többször is. Ha tehetitek adjatok vért. Most már tudom hogy tényleg életet menthet.*

A kisbabánk koraszülöttsége és az előzetes komplikációk miatt 64 napot töltöttem kórházban, s ezután a szabadság szó is új értelmet nyert számomra. Egy nyughatatlan utazónak, nehéz egy ágyon fekve töltenie a mindennapjait, vagy a zárt falak mögött. Közben felelős lettem egy valódi embergyermekért, amely a legcsodálatosabb dolog a világon de egyben a legfélelmetesebb is. Az anyasággal járó terheket most nem sorolom fel, ez is a nehézségek közé tartozik, azonban ez mind édes teher. Hiszen ha rápillantok a gyermekemre azonnal szertefoszlik minden fájdalom, vagy kialvatlan éjszaka súlya.

Szóval igen. Az idei szebbnél szebb fotóim mögött ott van minden. A hosszú napok, amelyeket pizsamában töltöttem a 4 fal között, sokszor mosatlan hajjal, hiszen egy kisbaba mellett erre jutott utoljára idő, a kupis lakás, a mosatlan edények. A küzdelem, az aggódás, a féltés, a türelmetlenség, a boldogság, a hála, az öröm, az elégedettség, a szeretet az élni akarás és a könnyeim mind formálják a betűket, szavakat, mondatokat, posztokat. Sosem felejtem el, hogy az élet legnagyobb ajándékát kaptam azzal, hogy megengedte hogy én is anya lehessek. Nekem ezért ez az év hatalmas mérföldkő az életemben.

Hálát adok azért, hogy itt lehetek és megmutathatom a gyerekünknek, hogy milyen szép a világ.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

harmincz_rita_bali_copy.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.