A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Vallomás

Kedves Mindenki!

Régóta nem írtam személyes beszámolót. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy nagyon sokat dolgoztam, a másik, hogy sosem utaztam egyedül, és ilyenkor kevésbé érzek késztetést arra, hogy leüljek írni. Harmadrészt pedig ebben az évben nagyon elfáradtam.

Azonban most, ahogy átértékelem az elmúlt évet, rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok álmot sikerült valóra váltani, amely rengeteg lemondást, vívódást, nézeteltérést, bizonytalanságot okozott, amelyekkel meg kellett küzdeni. Viszont rengeteg gyümölcsöt is érlelt.

Egyszer azt hallottam, hogy az amit az év első napján csinálsz, az nagyban meghatározza azt, amit majd egész évben csinálni fogsz. Nos, ez az én életemre abban az értelemben nem igaz, hogy négy éve azt csinálom, amit szerettem volna: utazom. Ha pedig épp egy helyben vagyok, akkor egy trópusi szigeten élek.

p6650262.JPG

Fotó: Krulik Ábel

Szerencsés vagy, mondják sokan. Azonban most szeretném egy kicsit megmutatni, hogy néz ez ki a kulisszák mögött. Valóban szerencsés lennék? Vagy inkább ez csak egy döntés, amelyet meg kellett hoznom? Nem tudom. Az utazónak is meg kell élnie valamiből. Folyamatosan meg kell újulnia, ha nem szeretne visszamenni abba az életbe, amelyet önszántából abbahagyott. A gyönyörű közösségi médiára posztolt fotók mögött sokszor kemény munka és küzdelem áll. Amiről senki nem beszél. Most bizonyságul íme az én kétezertizennyolcam, a személyes beszámolóm.

Az év első hónapját a világ egyik legszebb helyén, a raja ampati szigetvilágban töltöttem. Aki ismer, az tudja, hogy ez a nyugat-pápuai térség az abszolút kedvenc helyem, és évente többször is visszajárok ide. Szeretek itt lenni, vannak itt ismerőseim, barátaim. Ennek köszönhetően részt vettem egy igazi felfedező dzsungeltúrán a Mayalibit öbölben, ahová olyan terepeken keresztül jutottunk át, amely köztudottan a sós vízi krokodilok lakhelye.

mayalibit1.jpg

Izgalmas és érdekes kaland volt egyszerre, azonban nem tértem haza ajándék nélkül: az erdőben töltött idő alatt többször is megcsípett egy vagy több nagy bögöly, amelynek csípései közül 5 darab csúnyán elfertőződött mindkét lábamon. Mindeközben elkezdtem összerakni a Baliról szóló könyvemet.

Ezekkel a sebekkel együtt éltem hetekig, miközben a pápuai időtöltésem alatt más szempontból olyan veszélyes helyzetbe kerültem, hogy egyik pillanatról a másikra vissza kellett repülnöm Balira. Így februárban, egy hirtelen döntéstől vezérelve vásároltam másnapra egy repülőjegyet és hazautaztam. Van olyan, hogy az ember hiába spórol és hiába utazik alacsony költségvetésen, vannak olyan helyzetek, amikor ez nem számít, mert a saját jól léte többet ér minden pénznél.
Az elfertőződött csípéseimbe a hazaút során többször is beleragadt a nadrágom, és a mínusz 22 fokos hidegbe egy szál flip flop papucsban, azonban terveim megvalósítására elszántan érkeztem meg Ferihegyre.

Az otthon töltött közel három hónap alatt begyógyultak a sebeim, és számos előadást és utazással kapcsolatos konzultációt tartottam Indonézia iránt érdeklődőknek, vagy Indonéziába készülőknek. Ekkor jöttem rá, hogy azt csinálom, amit a főiskolás éveim alatt elképzeltem magamnak. Akkor, a padban ülve mindig is csodálattal néztem azokat a tanárokat, akik úgy adnak le valamilyen anyagot, hogy bele sem néznek a könyvbe, nem használnak segédeszközöket, hanem pusztán a megszerzett tudásukat és tapasztalataikat adják át diákjaiknak egy élvezetes óra keretében. Azt fantáziáltam, hogy egy napon majd én is ezt teszem, azonban azt nem tudtam, hogy milyen tantárgyból lehetnék ehhez elég jó. És most, közel négy év Indonéziában eltöltött idő után képes vagyok erre. Fejből tudok rengeteg repülőjáratot, a fejemben van az egész ország térképe, friss információk több szigetről is, vagy az ott élők helyzetéről, sorsáról.

Ez a felismerés adta meg a lendületet ahhoz, hogy még lelkesen foghassak bele egy nagyobb projekt előkészületeibe.

Nyár elején két társammal leforgattuk Indonézia 4 arca című négy részes dokumentumfilm sorozatunkat Indonéziában élő népcsoportokról. Elutaztunk Sulawesi, Szumátra, Bali szigeteire, és több kisebb szigetre is. A több hétig tartó, rengeteg munkával járó  forgatás nagyon lefárasztott mindannyiunkat, de cserébe rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Június végétől azonban valóban kezdetét vette a fáradságos munka, minden egyes nap.

A filmünkkel való utómunka teendők mellett, a Bali könyv írása nagyon sok időt vett el. Interjúkat készítettem, olvastam, könyvtárba mentem, kutattam, terepmunkát végeztem. Azon kaptam magam, hogy a szobámból sem mozdulok ki már régóta, hiszen a gép mellett töltöttem a nap nagy részét. Ha hívtak, hogy most jó az időpont, mentem, hiszen egy pedanda (balinéz főpap) vagy egy fontosabb személy nem ér rá csak úgy akármikor, ha ráér, most kell menni.

Teher alatt nő a pálma, tartja a mondás.

p6620750.JPG

Július végén a mai napig is tartó földrengés sorozat vette kezdetét a szomszédos szigeten, Lombokon. Rengeteg ember vált földönfutóvá, amelyet képtelen voltam tétlenül nézni. Pénzt gyűjtöttünk otthonról, hogy segítsünk a rászorulókon amely nektek köszönhetően sikerült is.

A munka száma azonban nem csökkent, a határidők egyre közeledtek, én pedig egyre nagyobb nyomást éreztem magamon, hogy megfeleljek ezeknek. Az általam kreált és választott világ mókuskereke kezdett bedarálni. Elfáradtam. Túlvállaltam magam. Mindent egyszerre szerettem volna, de időközben rájöttem, hogy e közül a sok dolog közül egyet is elég lett volna véghez vinni ennyi idő alatt.

Novemberben aztán lerakódott az egyik nagy mérföldkő. Megjelent a Bali könyv, amely a vártnál nagyobb sikereket aratott. A könyvmegjelenés kapcsán a könyv körüli teendők minden időmet lefoglalták, így az otthon töltött szűk egy hónap is gyorsan eltelt.

Ezzel egyidőben kész lett a filmünk is, társaim kemény munkájának hála, amelyet ti is láthattatok a Lurdy moziban, ahová vetítéseket szerveztünk. Aki erről lemaradt az januárban az Ozone tv-n figyelemmel tudja kísérni, ahol január 6.-án vetítik majd az első részt.

Decemberi viszontagságos Indonéziába való visszetérésem után leültem és végig gondoltam, hogy mi az amit újra szeretnék megtanulni, megtapasztalni.

Be kellett valljam magamnak, hogy az az élet, amelyet négy évvel ezelőtt magam mögött hagytam, hogy úgy utazhassak, hogy ne legyen semmim, csak időm, az újra visszatért. A magamnak kitalált ötleteim megvalósításában nem volt egyensúly, így a munka mellett nem jutott időm arra, hogy megéljem a pillanatokat, hogy éljem az életem és az ne menjen el mellettem anélkül, hogy én azt élném. Ugyanott voltam, ahol elkezdtem, csak a környezetem változott körülöttem. Egy trópusi szigeten végeztem azt a munkát, amelyet korábban másoknak egy irodában, igaz, hogy most magamnak, de a szobában ülve, tehát hiába voltam a világ egyik legszebb helyén, nem élvezhettem azt, úgy, ahogy szerettem volna.

p6620731.JPG

2018 újra megtanított arra, hogy fontos megvalósítani a vágyainkat, de törekedni kell arra, hogy mellette jusson idő a pillanatokra, az életre is. Hogy jusson idő jobban törődni másokkal, a környezetünkkel, saját magunkkal. Hogy fontos a munka, a megélhetés megteremtése, de meg kell tartani az egyensúlyt. Hogy nem szabad elfelejteni, hogy a háborgó hullámok után eljön a szélcsend a tengeren.

p6620317.JPG

Így most, 2018 december 31-én hálát adok mindenért, amit ez az év adott és amire megtanított. A negatív élményekért és a pozitív élményekért egyaránt. Azért, hogy szeretitek azt, amit csinálok, vagy társaimmal csináltunk, és lankadatlanul követitek, segítetek, szurkoltok. Ilyenkor azt érzem, hogy megéri az összes áldozat és kemény munka, hogy van miért dolgozni. Köszönöm nektek!
Hálás vagyok azért is, hogy már nem kell egyedül utaznom, hanem van aki mellettem áll, elkísér és mindenben támogat, ha úgy tetszik fogja a kezem, nemcsak a nehéz pillanatokban.

2018 nem volt egy könnyű év. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy képesek legyünk úgy élni az életünket, hogy igazán megéljük a pillanatokat, miközben dolgozunk az álmainkért. Emellett azt ígérem, hogy nemcsak Indonéziában fogunk utazni jövőre, hanem sok meglepetés várható 2019-re. Én pedig pihenek egy kicsit, mielőtt nekivágunk az év első utazásába! :)

Hálásan köszönöm hogy vagytok és hisztek bennem, bíztattok és velem utaztok. Immáron 1523 napja!

Legyen boldog a 2019-etek is!

Szeretettel,
 A sárga ruhás lány

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

harmincz_rita_bali_copy.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.