A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Mit ad nekem ez az egész blogolás?

Szinte minden egyes nap hálával telt szívvel fekszem le, sosem veszem készpénznek, hogy itt lehetek, ahol vagyok. Ott vagyok, ahol mindig is szerettem volna lenni. Jó hatással van rám a környezetem. Boldog vagyok.


Fotó: Teodora Simon  

De nemcsak ezért vagyok hálás.

A blogírás által olyan dolgok történtek velem, amelyekről korábban csak reméltem, hogy egyszer majd megtalálhatom. Valahogy.

Utazni akaró és szerető közösségre leltem

Annak idején, amikor az utazás számomra csak álom és évente (jobb esetben) 2-3-szor elérhető kalandozás volt, olyan jó lett volna valakivel együtt menni! Utastársra vágytam. Volt olyan, hogy azért nem utaztam el, mert nem jött velem senki. De olyan is volt, hogy spontán döntésből utaztam Marokkóba, mert a barátnőm befizetett egy társas utazásra és szerettem volna én is menni. A körülöttem levőknek vagy nem volt pénze utazni, vagy sajnálták erre költeni, vagy szabadságot nem tudtak kivenni. 

Amikor eljutottam arra a pontra, hogy egyedül is jó nekem és világgá mentem, az egész flow megváltozott. Hirtelen más, utazni vágyó emberek kerestek meg, hogy csatlakozhatnának e hozzám. Azóta csak akkor utazom egyedül, ha én is ezt akarom.
 

Hasonló gondolkodású emberekkel találkozom

Amióta úton vagyok, folyamatosan változom. Ha akarom, ha nem, az utazás formál. Más ember leszek, kevésbé fontos számomra a materiális világ, az emberek érdekelnek a legjobban. Meg a kalandok. A megélt pillanatok. A most. Akár a blogon, akár útközben, de csodálatos érzés az, hogy mennyi hozzám hasonló gondolkodású ember él a földön és az internet segítségével (is) össze tudunk kapcsolódni. Nem bánkódok már elveszített kapcsolatokon, mert az újonnan érkezőkkel olyan mintha mindig is kapcsolatban lettem volna. Nincsenek felesleges ismerkedési körök. Az első néhány találkozás után szinte mindig kiderül, hogy ki az aki marad, és ki az aki tovább áll. 


Fotó: Teodora Simon  

Megtaláltam amit kerestem

Hosszú éveken keresztül kerestem, hogy mit tudnék adni másoknak. Úgy, mint mondjuk egy festő, vagy egy énekes a művészetével, a tehetségével. Mindenféle hobbikat kerestem. Kipróbáltam a varrást, a nemezelést, a gitározást, balettozást, sok sok mindent, amelyeket rövidebb hosszabb idő után abba is hagytam. Most már tudom, hogy az utazás és az ehhez kapcsolódó tevékenység lesz az én feladatom. Lelkesít, feltölt. Szeretem. Jó látni mások arcán az örömöt és a rácsodálkozást. Mások lelkesedése által én is töltődöm.

Az utazás, mint életforma

Vajon valóban lehetséges életvitel szerűen utazni? Szerintem igen. Viszont nem mindenkinek való ez az életforma. Az ember alapvetően biztonságra vágyik, egy meleg otthonra, ahova bármikor hazatérhet, nem pedig egy hátizsákból szeretne élni, amelyet cipel magával és szinte minden egyes nap ki és bepakolja. Ha az utazás életformává válik, akkor kicsit át is alakul. Az utazó lelassul. Nem az a lényeg, hogy egy hónap alatt kipipáljon egy országot, hanem hogy valahol hosszabb ideig jól érezze magát. Szívesen tölt több hónapot egy helyben, aztán tovább áll. Bekapcsolódik a helyi életbe, adott esetben nyelvet is tanul, valamilyen munkát próbál keresni és szemlél. A belső utazás veszi át elsősorban a szerepet. Hálás vagyok amiért az utazás lett az életformám.


Fotó: Teodora Simon  

Emberek, emberek és emberek

Érdekesebbnél érdekesebb gondolatokkal, ötletekkel, kérdésekkel, vagy csak szimplán örömből írtok nekem. Nagy öröm ez.

Két éves voltam, amikor kiálltam uz utcára kéregetni: “Adjál valamit!” - mesélte anyukám, hogy a Rita már megint az utcán koldul… Nem az számított, hogy ki mit ad, hanem az, hogy kapcsolódhattam az emberekkel. Csakúgy mint most, három évtizeddel később.

Fotó: Teodora Simon  

Inspiráció és valódi élet

Azt szoktam mondani, hogy ha már egy embert inspirál a történetem arra, hogy szívből éljen, már megérte ez az egész. Fontos, hogy ne csak halogassuk az álmaink megvalósítását, hanem kezdjünk el érte dolgozni is. Mindig eszembe jut, hogy fogalmam sincs milyen hosszú lesz az életem. De az egyik legnagyobb félelmem, hogy elmegy mellettem anélkül, hogy élném. 

Álmok világa

Jó így. Jó így, itt a távolban. A sárga ruhás lány világa az én álomvilágom. Az életem, amelyet mindig is szerettem volna élni. Megtanultam, hogy sose adjam fel, és tartsak ki amellett amit valóban szeretnék. Mert bármi lehetséges. Olyan, mintha nem is lenne valós ez az egész, ezért itt a távolban, csukott szemmel álmodozom tovább.

Az álmok a legfontosabbak. Sose add fel őket!


Fotó: Teodora Simon  

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.