A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Vízumhosszabbítás Indonéziában

Ha hónapokig szeretnél tartózkodni Indonéziában majdnem biztos, hogy legalább egyszer kell majd vízumot hosszabbítanod. Vízumtípustól függően ehhez helyi szponzorra lesz szükséged.

Ha nem vagy abban a szerencsés helyzetben, hogy van helyi ismerősöd, aki vállalkozik erre a feladatra, akkor valamilyen úton módon kell keresned valakit, aki segít ebben. 

Őszintén szólva kissé homályos számomra a szponzor szerepe ehhez a procedúrához. A szponzor ugyanis kijelenti a szponzorlevélben, hogy többek között felelősséget vállal érted az itt tartózkodásod alatt. Ez több sebből vérzik. Sokszor a szponzor egy olyan helyi lakos, akit az utcán kérsz meg arra, hogy vállalja ezt a feladatot. Kitöltitek a papírokat és innentől kezdve nagy valószínűséggel sosem találkoztok többé. Mi értelme az egésznek? 

Az egyik barátommal például az történt, hogy amikor Pápuán (Sorong) hosszabbított, a bevándorlási hivatal biztonsági őre önként jelentkezett, hogy szeretne a szponzora lenni. Kicsit irigyeltem is emiatt, hogy nem kellett messzire mennie. 

Velünk az alábbi történt pár hete, a legutóbbi hosszabbításunk alkalmával:

Vízumhosszabbítás Maluku tartományban, Ambonban.

9. 00: Érkezés a bevándorlási hivatalba

Megkaptuk a szükséges papírokat a hosszabbításhoz és elmondták, hogy miket szerezzünk be, fénymásoljunk le. Azt mondták, hogy kérjük meg a szálláshelyünk tulajdonosát, hogy írja alá, aztán jöjjünk vissza.

 

2. 10.00: Érkezés a Sahabat hotelbe

Ez volt a legolcsóbb szálláshely Ambonban amit találtunk, és ide tértünk vissza most is. A recepción elmondtuk mit szeretnénk. Azonban elutasító választ kaptunk, miszerint a hoteltulajdonos már nem vállal ilyet, sajnálják. Menjünk máshova, hátha ott tudnak segíteni.

 

3. 11.00: Érkezés az Imperial Inn hotelbe

Mivel ez a szálláshely közel 3x annyiba került (110 000 helyett 275 000 IDR per éjszaka két fő), mint az előző, attól tettük függővé a becsekkolást, hogy elvállalják e a rájuk bízott feladatot. Hosszas telefonálgatás után pozitív válasszal kecsegtettek és kérték, hogy fizessük ki az első éjszakát. Még szerencse, hogy Judit és én is tudtuk, hogy EZ INDONÉZIA, tehát bármi megtörténhet, ezért elhatároztuk, hogy akkor fizetünk majd, ha a kezünkben lesznek a kitöltött papírok. Ezért azt mondtuk a recepciósnak, hogy este fizetünk.

 

4. 11.30 - 13.30: Pihenés a szálláshelyen

Végre ledőlhettünk egy kicsit és volt tévé! Ebben a mondatban nem a tévé ténye a lényeg, hanem az, hogy volt filmes csatorna, amelyen amerikai filmek mentek eredeti nyelven indonéz felirattal, tehát gyakorolhattuk a nyelvet miközben kikapcsoltunk kicsit. Pár órát aludtunk előző éjszaka és nagyon fáradtak voltunk. Azt gondoltuk ha 2-kor elindulunk a hivatalba a papírokkal, még odaérünk zárás előtt.

 

5. 13.30: Indulás vissza a bevándorlási hivatalba

Hittük mi! A recepcióra érve szomorú kutyaszemekkel üdvözölt a recepciós fiú és sajnálattal közölte, hogy nem fog menni a szponzoráció. Az a sejtésem, hogy ezt az információt azért tartotta magában 2 óráig, mert nem szeretett volna konfrontálódni, ahogy az indonézek többsége. Visszakértük tehát a papírokat, kicsekkoltunk és kezdtük elülről az egészet.

 

6. 14.00: Szponzorvadászat

Először egy helyi utazási irodába mentünk érdeklődni, de hiába. Elmondtuk indonézül, hogy mit szeretnénk, de nem tudtak segíteni. Megbeszéltük Judittal, hogy először elmegyünk a postára illetékbélyeget venni, hisz ott volt nem messze aztán azzal keresünk szponzort tovább. A postán megvettük a bélyeget, majd elmeséltük mihez kell. Ekkor már többen álltak körbe, hiszen érdekesség történt. (A külföldi jelenléte már pusztán érdekesség, de ha még beszél egy kicsit a helyi nyelven is, akkor pláne). Majd minden mindegy alapon elkiáltottam magam az egyik körülöttünk állónak, hogy lenne e a szponzor. Kisebb tanácskozás után Mohammed papa (épp a postán intézte az ügyeit) önként jelentkezett a feladatra. A posta menedzsere egy fiatal lány volt Lombokról, ő segített neki kitölteni a papírokat, elmondta, hogy mi van ráírva (felelősség stb), számot cseréltünk és megígértük, hogy minden egyes lépésünkről (hova megyünk, mikor) sms-ben tájékoztatjuk. Papa semmit nem kért a segítségéért. Gyorsan lefénymásoltuk még ami kellett és indultunk vissza.

7. 15.00: Vissza a bevándorlási hivatalba

Négykor zártak, tehát volt még egy óránk. A papírokat átnézve a bevándorlási hölgy kérdésére, hogy Papa a hotel tulajdonosa e, Judit csak annyit válaszolt mosolyogva: “No, he didnt do it, we have a new friend now.” (Nem, ő nem vállalta, de most már van egy új barátunk). :)

45 perc alatt végeztek a dologgal fényképezést, ujjlenyomatot is beleértve. Mi voltunk a világ legboldogabb emberei amikor 4 órakor elhagytuk az iroda ajtaját. Vissza is mentünk a Sahabat hotelbe aludni és tévézni.

 

Vízumhosszabbítás Balin

Balin sajnos nem megy ilyen könnyen a hosszabbítás, mert 3x kell visszamenni a bevándorlási hivatalba (Denpasar vagy Singaraja-ban is van). Ez eléggé időigényes dolog, főleg, ha motorral megy az ember és nem szeretne ezen városok egyikében sem 5 napot tölteni egymás után csak a vízum miatt. Bali viszont fel van készülve erre a feladatra és vízum ügynökökkel van tele, akik a vízum áráért cserébe (tehát ugyanannyit fizetsz nekik, mint a vízum ára) örömmel vállalják a feladatot. Odaadod az ügynöknek az útleveledet és 5 nap múlva jelentkezik, hogy hol találkozzatok ahol átveheted. Ez a legkényelmesebb megoldás.

Főleg, hogy a bevándorlási hivatalban senki nem kérdez semmit. 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.