A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Repülővel Bandára, avagy a Susi Air minirepcsije

A Banda szigetek egy tíz szigetből álló mini szigetcsoport Indonézia Maluku tartományában a Banda tengeren, ami szinte alig látszik a térképen. 

Az itt élők rendkívül barátságosak, mosolygósan fogadják az idegent, amiből nincs túl sok errefelé. Ez talán annak is köszönhető, hogy nehézkes ide utazni.

Bandára kétféle módon lehet eljutni Ambonból. Repülővel (Susi Air) vagy hajóval. A repülő heti háromszor közlekedik és kb másfél óra, a hajó pedig havi kétszer és hét óra.

Azzal riogatott az internet, meg sokan mások is, hogy a Susi Air járatára lehetetlen jegyet kapni. Online nem lehet foglalni, telefonon szintén nem lehet foglalni, egyedül a személyes vásárlás megengedett. A Susi Air tíz személyes mini repülőgépe heti 3x közlekedik. Az infók nagy részét Judit gyűjtötte be, amíg én mással foglalkoztam és olyanokat lehetett róla olvasni, hogy ha nincs tele a gép: nem indul el; ha nagy szél fúj: nem indul el; ha reggel elalszik a pilóta: nem indul el. Csak reménykedni tudtunk abban, hogy egyik sem következik be a fentiek közül, hiszen hiába van jegyünk: EZ INDONÉZIA! :)

Jegyvásárlás

Csütörtökön történt. Bepróbálkoztunk a Susi ablakánál a reptéren amikor visszaértünk a Kei szigetekről. Meglepetésünkre hétfőre tudtak két jegyet adni, egyenként 400 000 IDR (kb 8000 Ft). Maga a jegy egy kinyomtatott papír volt, nagyon örültünk neki.

Check in

Vasárnap este a Susi küldött egy smst, hogy ne felejtsük el a holnapi járatot.
Időben oda is értünk a check in pulthoz, ahol azonban még egy alkalmazott sem volt fellelhető. Vártunk hát. Amikor megjelent a személyzet, egyáltalán nem lepődtünk meg, hogy ugyanazon két személy volt, akik a jegyeket is eladták a pultban. 

A beszállókártyáink már előre ki voltak nyomtatva, így útlevelet sem kértek tőlünk igazolás céljából. Így tulajdonképpen bárki utazhatott volna a nevünkben. Vagyis talán mégsem, hiszen tőlük vettük a jegyet 4 nappal ezelőtt, valószínűleg emlékeztek az arcunkra. 

A csomagunkat lemértek. A fedélzetre 6 kg, becsekkolva tíz kiló a megengedett. A Susi személyzet idősebb tagja (Bapak) hősiesen álldogált a futószalag mellett (ami nem futott) és ragasztotta fel egyenként a csomagazonosítókat a hátizsákokra, majd a pult mögé halmozta azokat. 


Ezután már csak egy lépés volt hátra: megkértek hogy álljunk rá a mérlegre és felírták hány kilósak vagyunk mi magunk egyenként. Sosem derült ki, hogy erre miért volt szükség.

Beszállás

Amikor megláttuk a már jól ismerős személyzetet az ajtóban, tudtuk hogy elérkezett az idő. Menni kellett, de a gépet nem láttuk sehol. A Susi nem reptéri buszba ülteti az embereket, hanem személyautóba, 2 turnusban. 5-5 fő. Így szállítottak minket a géphez.

A gép maga borzasztó picinek tűnt kívülről.  Bapak a mini létra mellett álldogált és egy piros reklámszatyorból papírdobozba csomagolt élelmet osztogatott légiutaskísérő hiányában.

(Doboz tartalma, egy mini chips, egy víz, 2 cukorka és egy nápolyi).

A gépre felszállva láttuk, hogy 2-1 ülések voltak közvetlenül a pilóták mögött, magasságilag is rendben volt, bár nem tudtam kiegyenesedni, ezért hajlongani kellett az ülésemig érve. A biztonsági övrendszer azonban az autóban levőre hasonlít.

Maga az utazás

A tíz személyes járaton csak nyolc utas volt a pilótákon kívül. Minden nagyon gördülékenyen ment, biztonságban éreztük magunkat és a pilóták is törődtek velünk ha netalántán félnénk. Érdekes volt látni a műszereket meg azt hogy hogyan szállunk fel és le. Az út kb másfél óráig tartott és kb. 3000 méter magasan repültünk végig. Valami ilyesféle kilátást lehet elképzelni fentről:

Leszállás

A leszállástól csak azért tartottunk, mert Judit olvasta valahol hogy a leszállópálya kicsit rövidre sikeredett és a leszálláshoz jó látási viszonyok kellenek, mert a pilótának be kell tudni mérnie a távolságot a reptérhez közeli vulkán miatt… Fentről már jól lehetett látni hogy a leszállópályára valóban sajnálták az aszfaltot, de szerencsére nem mentünk neki semminek.

A pilótáknak kiszállás után kb tíz percük maradt szusszanni, mert egyből indultak is vissza Ambonba az új utasokkal.

Csomagok

A kötelező fotók után, amelyet mindenki türelmesen végigvárt (reptéri személyzet, pilóták stb), felvehettük a csomagot. A reptéren található egyetlen egy bódéban nem volt senki amikor bementünk, de kisvártatva betoltak egy nagyobbacska talicskát a csomagjainkkal. Egy biztos: nem kellett sorbaállni a csomagokért :)

 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.