A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Itthon lenni

“Nem lehet elmenni. Nincs “el”. Az ember csak magába vonulhat vissza.”

Eszterrel ücsörögtem a Wesselényi utcában az indulás előtti napok valamelyikén, amikor kártyát húztunk arra, hogy kire mi vár. Az enyémen a fenti mondat állt.

Épp arra készültem, hogy több tizenhuszonezer kilométerre repítsem a testem fizikailag és élményeket gyűjtsek. Át akartam élni életem kalandját. Megélni egy olyan életet, amelyről oly sokat álmodoztam.

Amire nem voltam fekészülve az az, hogy egyszer hazatérve más ember leszek majd. Meg arra, hogy milyen lesz majd más embernek lenni ha hazajövök.

Az utazás formál, óhatatlanul belépek egy ismeretlen világba, kockáztatok, tanulok, megismerek, megélek. 

Élek.
Végre élek!

Amellett, hogy korábban alapnak vett apróságokat értékelek, hatással lesznek rám az emberek, a környezetem, olyan mértékű intenzitással, hogy képtelen vagyok feldolgozni azt a rengeteg élményt ami ér és formál. 

Nyitott szívvel vágok neki a Nagybetűsnek és átadom magam, hogy végre azt tegyen velem amit akar. Bármit.

Megélem a jót, a rosszat, a kapcsolatokat, a magányt, a borút, a derűt, a fájdalmat, a mérhetetlen boldogságot. Másképp kezdek gondolkozni, változik az értékrendem, nem érdekelnek felszínes kapcsolatok, vagy amelyek több energiámat veszik el, mint amennyivel feltöltenek, nem akarok megfelelni, nem akarok magyarázkodni, nem engedek a manipulációnak, levetkőzöm a régi mintáimat és újakat kreálok. Önmagam vagyok. Megtanulok szeretni és elfogadni de leginkább a szívemre hallgatni. Elveszítem az időérzékem, rájövök, hogy mindenre van idő, amire csak akarom. Lelassulok. Bekebelezem a környezetem, miközben a környezetem fal fel engem. Már az sem baj, ha nem lesz holnap, mert ez a ma, ez a pillanat annyira tökéletes, hogy úgy is jó ha itt van vége.

Magamba vonulok. Én így utazom, miközben utazom.

Majd egy pillanatnak tűnő kilenc hónap után felszállok egy repülőre, amely öt nap alatt visszarepít abba a világba amely annakelőtte három évtizedig volt az otthonom.

Hirtelen azt kezdem érezni, hogy minden annyira ismerős. A nyelv, a szagok, az ízek, a mosolyok, a táj, de mégis idegen, olyan mintha még sosem jártam volna itt, de mégis tudom, hogy milyen, mert álmodtam már róla. 

Olyan más ez most. Olyan ismerős, de mégis idegen.

Mi ez? 

Vakon bolyongok a forró, emberektől hemzsegő budapesti utcán. Megfigyelek. 

Megfigyelem a nyüzsgő embertömeget, azt, hogy mindenki siet valahova. Megfigyelem a régi munkahelyemet, a jól ismert beülős helyeimet, az utcát, a Dunát, a mosolygó tekinteteket, az ismerős arcokat, megfigyelem az életet. Megfigyelem, hogy semmi sem változott. Minden pont ugyanolyan, mint amilyennek hagytam majd egy éve. 

Ébredek az álmomból, hirtelen valósággá válik a környezetem. Kommunikálni próbálok, de nem értenek. Mi lehet a baj? Ugyanazt a nyelvet beszéljük emberek, hahó! Vagy mégsem? Olyan mintha mégsem.. 

Visszatérek a szülői házba, játszom a kutyával, van lakáskulcsom. Újra csörög a telefonom. Annyira valós minden. 

Hasonló kérdések minden irányból: Miért jöttél haza? Meddig maradsz? Hogyan tovább? Meddig tervezel még utazgatni? Mit csinálsz, ha….? Mi lesz ha…? … 

Honnan tudhatnám? Eddig sem tudtam. Miért kéne tudnom? Nem lehet csak úgy lenni? Tervek nélkül, szabadon? Muszáj mindent tudni akarni előre? Semmit sem tudok. Ez baj?

Üveges tekintettel bámulok a Tescos pult árcéduláira, amikor bundáskenyérhez valókat keresek. Nem értem az árakat.

Túró Rudit és sajtot majszolok, próbálom jól elraktározni az ízüket, miközben arról ábrándozom, hogy hamarosan visszatérek a világ másik felére. A másik világomba. Az álmomba. Ami oly megszokott, szintén ismerős, de valahogy mégsem annyira idegen már mint ez most…

De most viszont “itthon” vagyok… De mégis olyan idegen vagyok… Annyira nehéz ez.

Ide tartozom, de úgy érzem mégsem tartozom ide. 

Turista lettem a saját hazámban. Ez lehet? Vagy lehet, hogy el sem mentem sosem?

Nem tudom... Csak azt tudom, hogy nemsokára újra a felhők fölé szállok és visszarepítem magam arra a helyre, ahol újra megálmodom majd az életem.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.