A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Ez várt rám Diliben

János Papáék bőséges reggeli, kávé után utamra bocsájtottak. A motoros taximat János Papa kifizette, ami elvitt a buszomig. Könnyes búcsút vettem szállásadóimtól, akik az elmúlt 2 napban családtagként tekintettek rám. Elképesztően szeretetteljes, jó embereket rendelt nekem az élet.

A kisbusz akkor indult, amikor megtelt. Kábé egy órát kellett várnom erre a pillanatra a buszon ülve, mialatt össze is barátkoztam Ritával, az új kollégával. Itt ugyanis mindenki így hív: “Collega”. Jó néha azt is mondják, hogy “Sister”, de a kolléga a gyakoribb. 

A busz tele volt emberrel, zsákokkal, dobozokkal, állattokkal, egyszóval mindennel felpakolva. A helyemre páldául 3-4 zsák kupacon keresztül tudtam csak visszaülni.

Kelet-Timorban (is) lehet cigizni a buszon. Bárki simán rágyújt, pedig a busz tele van gyerekekkel, pici gyerekekkel. Megszokták.

A biztonság mindenek előtt. De nem Timorban. 2 éves forma kislány például derékig kilóg a nyitott busz ablakon úgy, hogy meztelen talpai az édesapja lábszárán támaszkodnak amelyet az előtte levő ülésnek feszít. De nem esik ki mégsem. És senki nem aggódik.

A szélvédő felső sávja teljesen sötét, a sofőr picit előre hajolva, görnyedten vezet, hisz az ülés és ő maga bőven a szemmagassága fölé ér, másképp nem látna ki. Ki érti ezt a megoldást?

Arra gondoltam, hogy talán azért van sötét csík a szélvédőn, mert az Amor feliratnak valahogy fel kellett férnie. Ez ugyanis a busz becsületes neve.

Útközben a nagyfokú szegénységre lettem figyelmes. Apró falvakon keresztül haladtunk Dili felé. A házak teteje pálmalevélből készül, a ház oldala pedig vékony pálmafa vagy egyéb faléc szeletekből. Sok helyen rések vannak a “falakon”. Némelyik házban áram sincsen. Ilyen mértékű szegénységet itt láttam életemben először ennyire koncentráltan.

Az út rettenetes állapotban van. Nagyon sok helyen el van törve az út, ezt úgy kell elképzelni, hogy az út széle konkrétan le van törve. Egyszerűen leszakadt a mellette fekvő szakadékba. Néhol hatalmas kövek, vagy az út közepére helyezett autógumik lassítják a közlekedést. Annyira rossz állapotban van, hogy ezt a százötven kilométeres utat 6 óra alatt tesszük meg egy húszperces megállóval, itt.

Az ebédem 30 dollárcentbe került.

Dilihez közeledve rendőrségi ellenőrző ponthoz értünk, ahol mindenkinek az igazolványát (az útlevelemet) beszedték, le kellett szállni a buszról és összenézték az azon talált fotóval és mindenkit a nevén szólítottak. A Baucaoban zajló zavargások miatt van ez a biztonsági ellenőrzés. Egy bizonyos Mauk Moruk nevű embert keresnek, aki épp a dzsungelben rejtőzik fegyveres embereivel és a jelenlegi kormány ellen lázadozik.

Ryan, a szállásadóm már várt rám Diliben. Ryan és én hasonlelkek vagyunk. Ő is feladta mindenét és elkezdett utazgatni, majd végül itt kötött ki Kelet-Timorban. Ryan Balin született, brazil apától és fülöp szigeteki anyától. A szülei 5 éves korában magára hagyták, ekkor Java szigetére került egy árvaházba. Amikor 16 éves lett, Jakartába költözött, elkezdett dolgozni, majd egyetemre járt. Később lett egy menyasszonya aki nem sokkal az esküvő előtt tragikusan elhunyt. Ekkor Ryan úgy döntött, hogy otthagyja addigi életét és elkezdett utazgatni. Jelenleg jó munkája van. Bedolgozik a pénzügyminisztériumba, emelett egy éjszakai bárt üzemeltet Diliben. Boldog.

Ryan nem a házában látott vendégül, hanem az egyik barátja tengerparti házát kaptam meg.

A ház körül nagyjából hatan tartózkodunk. Itt van ugyanis John, ő a ház tulajdonosa. Ő nem itt lakik, de sokat van itt és a gondomat viseli. Kávéztat, etet, itat, gondoskodik a kényelmemről.

Ebben a környezetben még azt is elfelejti az ember, hogy korábban mindig sóhajtottam egyet, ha fürdés címén egy műanyag kancsóval vagy vödörrel kellett magamra locsolnom a hideg vizet. Most eszembe sem jut sóhajtani, ehelyett boldogan locsolom, csak itt lehessek. 

John Kelet-Timorban született, de a szüleivel ’75-ben Portugáliába költöztek amikor az indonézek elfoglalták Kelet-Timort és kitört a háború. Később visszajött, majd Ausztráliában élt egy darabig, majd újra itt.

A negyedik személy Azjai, aki az álmomat őrzi. Ő amolyan biztonsági őr itt, meg afféle mindenes. Például mindig ő mosogatja el a koszos edényeket, téblábol a ház körül és sokat mosolyog. Néha egy egy cigarettát is elszív, vagy focizik a kutyával. Szolgálataiért cserébe heti 20 dollárt fizet neki John és teljes ellátást kap. Azjai rettenetesen boldog ettől a fizetéstől, teljes egészében hazaküldi a családjának, akik valahol a hegyekben élnek és másfél-két havonta látja őket. Ebből a pénzből még az öccse iskoláztatására is futtya.

Itt van még Shiba, a hat hónapos vidám kiskutya. És Oinky, a kismalac.

Megérkezésem napján pár perc alatt vacsorát rittyentettünk, majd a naplementénél elfogyasztottuk a teraszunkon.

Ezután pedig belevetettük magunkat Dili éjszakai életébe.

 

 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.