A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Egy motorozás margójára

Láttatok már pókháló formájú rizsföldeket?

Mi nem. De Floresen ez is van, így elindultunk hogy megnézzük.

Labuan Bajo városától kb 120 kilométerre lőttük be a térképen Cancar falut. 120 kilométer nem sok, ha otthoni szemmel nézzük. De Floresen ez (is) másképp van. Hasonlóan Balihoz, az utak kacskaringósak, szerpentinesek és egyszer felfelé, egyszer lefelé kell menni. Itt mondjuk sokkal több hegy is van. Ehhez hozzá kell még számolni az utak minőségét, ami azt is jelentheti hogy olykor finomhomok kupacon, apró köves területeken, kisebb folyómedreken, vagy hatalmas lukakon kell átkelni.

Mindezt motoron.

Az átlagsebességünk maximum 30 kilométer per óra lehet. Ezt átgondolva 120 km oda és 120 vissza kisebb őrültségnek tűnik. Normál körülmények között mi sem vállaltuk volna be, de az idő rövidsége miatt nem volt más választásunk. 

Nekivágtunk.

Az első feladat mégsem ez volt, hanem motrot szerezni. Labuan Bajoban este 7-kor minden bezár és mi későn kaptunk észbe, így más megoldást kellett találnunk. Elkezdtem az utcán érdeklődni a helyiektől és este 10-kor meg is egyeztem egy helyi arccal, hogy reggel fél nyolckor leszállítja nekünk a motrokat.

Reggel 8-kor indultunk.

Kevés reggeli volt a szálláson, így egy óra múlva elkezdtünk az út mellett egy helyet keresni, ahol ehetünk. Találtunk is. Méghozzá ezt a kis boltot, ahol vásároltunk tésztát, tojást és a sürgő forgó aprócska kezek el is készítették nekünk a tízórainkat.

Ebben a családban 4 gyerek van, mi pedig látványosságnak számítottunk. Folyamatosan bámészkodtak, főleg a kisfiúk. Bámészkodtak, de nem mertek közel jönni. Kellett nekik egy kis idő.

A délután folyamán 2 körül értünk ebbe a kis faluba.

Valamiért letértünk az útról, a GPS rossz irányba vitt minket és ebbe az esküvőbe cseppentünk. Másodpercek alatt egy hadsereg helyi lepett el bennünket akik inkább velünk akartak szocizni mint az ifjú párral bent a sátorban. Sajnos vissza kellett utasítanunk a meghívást táncra, mert sietnünk kellett tovább ugyanis amiért indultunk, még nem láttuk. A rizsföldeket.

Ezután mentünk tovább. 

Rossz irányba.

Amikor már kellően megszemléltük a tájat és a patakban fürdőző gyerekeket,

elgondolkodtunk azon, hogy talán rossz irányban vagyunk, mert az út is kezd járhatatlan lenni, feltünt a semmiből Bonifác. Tökéletes angoljával szólított meg minket és kérte hogy kövessük. Az elkövetkezendő 1 óra egy örökkévalóságnak tűnt. Amikor azt hittük hogy már mindjárt rizsföld, akkor kiderült, hogy majd csak később.

Amikor odaértünk, így nézett ki.

Holott az internet ezt ígérte.


Fotó: http://bit.ly/1NGIVCG

Bonifác szerint a legjobb julius-augusztus környékén idejönni, mert akkor sokkal szebb a látvány.

Bonifác a manggarai népcsoport tisztes tagja, családjával Manggaraiban él. Két gyereke van. Majd egy órát töltöttünk a családjánál kávézgatva, papaját és banánt majszolgatva, és beszélgetve a rizsföld élményünk után. Marasztaltak éjszakára, de mennünk kellett.

Nemsokára az utca szinte összes gyereke odajött bámészkodni, hiszen Bonifác szerint kevés túrista meri elfogadni a helyiek invitálását, vendégszeretetét. Nem is értem miért. Annyira kedvesen és őszintén szeretnének velünk kapcsolatot teremteni, mi pedig sokkal több mindent megtudhatunk a helyi kultúráról emberekről mint bármelyik útikönyvből. 

Itt kezdődtek az izgalmak. A mi motorunk hátsó lámpája nem égett, Bettiéknek pedig az első lámpája és a hátsója sem. Viszont egyre sötétebb lett. Nekiálltunk tehát Bengkelt (műhelyt) keresni. Találtunk is egyet nem túl hosszas keresgélés után, ahol boldogan foglalkoztak velünk és a motorokkal. Másfél óra nevetgélés, aggodalmaskodás és szerelés után tovább is tudtunk indulni hazafelé.
A sötét úton horror filmekben látott rémtörténetekkel szórakoztattuk egymást Olivérrel a motoron, amit senkinek nem ajánlok, aki sötétben, ismeretlen úton vezet hazafelé. Eléggé para!

A nap végén még kicsit vitatkozni kellett a motor tulajdonosával, hogy ki is fogja kifizetni a javítást, hiszen nem a mi hibánkból történt a lámpacsere. Egy tanulságot mindenesetre levontunk. Nem elég csak lefotózni a motorokat amikor elvisszük, a lámpát is meg kell nézni, hogy működik e.

Nagyon hosszú utat tettünk meg ma motorral, és nyilván az írásból kiderül, hogy ez a nap már rég nem a rizsföldekről szólt.

Sokkal inkább a mindenféle kalandokról.

 

 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.