A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Mr Vuong

Már megint mit keresek itt, és hogy csöppentem ide. 

Kérdezem magamtól miközben Mr Vuong lakásában ülök az “ágyon”.
Az ágy tulajdonképpen egy deszka, amin van egy vastagabbacska lepedő takaróval. Mellettem hangosan zúg a tévé, a szomszédok edénycsörömpölését hallgatom, akik olyan mintha a szomszéd szobában laknának tulajdonképpen.
Az egész lakás ebből a szobácskából áll. Az ággyal szemben szól a tévé, balra van a konyhasarok és a tévé mögött a fürdőszoba. Mr Vuong délután szinte megparancsolta, hogy fürödjek meg és engedett nekem vizet. Félve mentem be a fürdőszobába ahol nem láttam egy csapocskán kívül semmit, csak a guggolós vécét. Megláttam a vödröt és félve rámutattam, ő pedig helyeselte, hogy igen, azaz. Szóval az a fürdővizem. Aha.. A vödörben, a jéghideg csapvíz. Tudom tudom, már megszoktam, hogy hideg víz meg minden, de most a hőmérséklet sem túl meleg odakint, viszont azért mosakodni jól esne, szóval összeszorítottam a fogam és nekiláttam.

Na de hogy ki az a Mr Vuong, és mi is történt.

Dalatból indultam tegnap előtt délután az alvóbusszal. Persze ázsiai idő (Ázsiai idő: ejj ráérünk arra még alapon, akkor indulunk amikor kedvünk tartja. Menetrend nem számít, vagy ha késünk, az sem. Majd megyünk valamikor…) szerint indult, mert kettőre igérték és fél négykor kezdtünk el kivánszorogni a buszmegállóból, miután mindent, de tényleg mindent felpakoltak a buszba.

Azt is ígérték, hogy reggel 4-5 körül érek majd Danangba, erre 8-ra érkeztem meg. Összeszedtem Pipit és beültem a friss reggeli vietnámi kávémra, hogy kicsit kifújjam magam. Csak 9 után hívtam fel Mr Vuong-ot, aki nemsokára meg is jelent, jött értem.

Mr Vuong a szállásadóm. 28 éves, danangi lakos, de eredetileg Kon Tum városból származik, japán és koreai túristáknak az idegen vezetője. De úgy tűnik, hogy most csak az én idegenvezetőm. Bár nem sokat beszélgetünk a nyelvi korlátok miatt. Ő alig beszél angolul, én pedig sem japánul, sem koreaiul, sem vietnámiul nem tudok. De ez a legkevesebb, a lényeg, hogy értjük egymást.

Mr Vuong Tam barátja. A család akiknél Dalatban laktam három napig, ő kérte meg, hogy Danangban gondoskodjon rólam. Így most Mr Vuong házában lakom és egész nap hurcol ide oda a motoron.

Nézzük a várost, elvisz vegetariánus ételeket enni. És a legfinomabb ételeket eszem és idáig a legolcsóbban. Képessége van rá, hogy a legtutibb helyekre vigyen. Az ebédeink nagyon olcsók, általában 2 dollárnál többe nem kerülnek összesen kettőnknek. És jól is lakunk vele. Isteni kávékat iszunk olcsóbban, mint bárhol Vietnámban idáig.


Tegnap körbemutatta a gyönyörű Danangot, ami megérdemel majd egy külön posztot. Délután pedig találkoztunk a barátaival. Egyikük lakásában műanyag tárolódobozkákra ragasztgattuk ezeket a cukorkákat, amelyeket jótékony célból árusítanak majd az este folyamán.

Ezután kitaláltuk, hogy Hoi An, és öt motoron átmotoroztunk Hoi An városkába, amibe egyből bele is szerettem. A rengeteg túrista ellenére az egyik leghangulatosabb vietnámi városkába cseppentem. Most csak pár órát töltöttünk ott, de pár nap múlva visszamegyek több napra terveim szerint.

Este a legegyszerűbb és legfinomabb vacsorát kaptam. Szósz, friss, ropogós bagettel. Én kaptam a szójaszószt, Mr Vuong valami másfajta, érzésem szerint valami csípős szószba mártogatott. 

Ma reggel a reggeli kávém szürcsölgetése közben Mr Vuong kitalálta, hogy ne is nézzünk Danangban várost, úgyis esik az eső, hanem menjünk át Hue városkába motoron (100 km). Nem volt ellenemre az ötlet. Tudtam, hogy Mr Vuong barátnője ebben a városban lakik, legalább vele is találkozom, és ki lenne a legmegfelelőbb idegenvezetőm ebben a történelmi városban, mint Mr Vuong.

Motorra pattantunk tehát és irány Hue. Ahogy egyre feljebb értünk a hegyekben úgy lett egyre jobban ködösebb és esősebb az idő. Nagyon esett. Fáztam. Száz kilométer motoron... esőben... Aú. A zoknimból csavarni lehetett a vizet, az esőkabátom beázott, a kezem lefagyott, a fenekemet nem éreztem.

Amikor néha elmentünk egy busz mellett a meleg kipufofógőz melengette a lábamat, annyira jól esett az a pár másodperc. Majd amikor teherautók mentek el mellettünk éreztem, hogy sár lepi el a cipőm, a zoknim, mindenem. Csak érjünk oda, ez volt a kívánságom. De mielőtt Hue városba értünk volna, rokonokat látogattunk a leggyönyörűbb faluban ahol jártam eddig Vietnámban.

Amikor megállapítottam, hogy a lábfejem lebénult a hidegtől, a kezem is lefagyott, akkor végre megérkeztünk a motelba. Meleg vízért imádkoztam. Azt fantáziáltam, hogy milyen jó lenne csak magamra folyatni és felmelegedni picit. Az imám meghallgattatott, bár a hajamat már langyos vízben kellett leöblítenem, mert a meleg víz mennyisége is véges, de ezért is nagyon hálás voltam.

Mr Vuong barátnőjével is találkozhattam végre, holnap pedig megnézzük, hogy milyen is ez a Hue.

 

 

 

 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.