A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

A hibáinkból tanulunk

Az utazás nem mindig vidám.
Úgy, ahogy az élet sem.
Nem titkolok el semmit előletek, megírom azt is, ha rossz. Az utazásnak vannak szomorú részei is, amivel meg kell tanulni együtt élni. Ilyen például az, hogy 4 nap alatt kétszer akartak kirabolni, egyszer sikerült is. Az első Saigonban történt, itt írtam róla, a második pedig az úton, biciklizés közben.

A fiúk mögött lemaradtam egy emelkedőn és már besötétedett. Ezzel megszegtem az első számú szabályomat, vagyis hogy sötétben egyedül soha semmilyen körülmények között. Becsaptam magam, mert tudtam, hogy nem vagyok egyedül, hiszen a fiúk itt vannak velem, de mégis egyedül voltam, mert lemaradtam tőlük, ők pedig nem figyeltek oda rám. Egy motoros jól ki is használta a helyzetet, aki a sötét úton lelassított mellettem a motorjával és elkezdett kutakodni a hátsó zsebemben, miközben jött mellettem a motoron. Megijedtem. Sikítottam és ellöktem magamtól majd elestem a biciklivel. Ő tovább hajtott szerencsére, én pedig megtanultam a leckét. A fiúk úgy szintén. Rossz volt, tényleg. Valami eltörött bennem. 

De valahogy mégis szerencsésnek éreztem magam, már megint. Sokkal rosszabb is történhetett volna. 

A legjobb barátnőm tette fel a kérdést, amikor beszámoltam neki a történtekről: ha egyedül lettél volna, ugyanígy tettél volna? És basszus nem. Dehogyis! Eszembe sem jutott volna! Hiba volt! Megtanultam, hogy akkor is ugyanolyan óvatosnak kell lennem ha csapatban vagyok, mintha egyedül lennék. És a fiúknak is tudniuk kell ezt. Ez egy package deal. Ha együtt vágtunk bele, akkor igenis együtt megyünk, akkor is ha én lassabb vagyok. 

Az eset után sokkot kaptam és pihennem kellett, 35 kilométert bírtunk megtenni az eltörött lelkemmel és a feldagadt lábammal, amit az esés során szereztem, így a negyedik napon , vagyis ma, elbuszoztam Dalatba Pipikéstül. Pihenni. És kitalálni, hogyan tovább. 

Reggel még trikóban és rövid nadrágban szürcsöltem a jeges kávémat, este pedig télikabátban, 2 réteg nadrágban és zokniban fagyoskodtam a motoron Dalatban. 

Dalat. 

Hegyek. 

Hideg van, de mégis melegséggel önti el az ember szívét a gyönyörű látvány. 

Gyógyít. 

Ez Vietnám. Szélsőségek. 

Egyszerre van hideg és forróság. Egyszerre érnek jó és rossz élmények. De ez mind az enyém.
A jó is, a rossz is. 

Jany családja gondoskosik rólam. Vegetáriánus vacsorát kaptam, megcsinálták nekem a lavórban a vizet a fürdéshez, kaptam vietnámi balzsamot a testi sebeimre és este kimentünk megcsodálni az esti fényeket. 

A hideg éjszakában a felhőket csodálva adtam hálát, hogy itt lehetek. Egy idegen család házában, akiket nem is ismerek, mégis úgy bánnak velem, mintha családtag lennék. 

Fújt a hideg szél, de nem fáztam. 

Tudtam, hogy ez az a hely, ahol meggyógyul az én lelkem.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.