A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Egy rablás története

Igen, tudom.
Tudhattam volna.
De nem vettem észre.

A semmiből tűnt elő hirtelen a motoros és mire észbe kaptam volna már nem volt sehol. A mekiből jöttünk ki Derickkel és épphogy a sarokig jutottunk. Épp léptem le az úttestre a sült krumplimmal gyanútlanul amikor megtörtént.
Leszakította a táskám pántját és ahogy jött a semmiből, el is tűnt a semmibe.

Az időzítés tökéletes volt.

A másnapot a rendőrségen töltöttem, mert hajnalban nem foglalkoztak velem. Azt mondták menjek vissza másnap a hostel tulajdonosával. Másnap reggel megkértem a házibácsi, hogy jöjjön velem vissza a rendőrségre, hogy megkapjam a feljelentési papírokat.

Megtagadta.
Azt mondta nem segít mert rengeteg dolga van, szedjek össze valakit a környékről, akár az egyik bárból. Nem értettem, hogy hirtelen miért kezdett el teljesen másképp viselkedni az eddig segítőkész házibácsi. (Vietnámban a hoteleknek kötelezettsége van arra, hogy a náluk megszálló vendégeket lejelentsék a rendőrségnek. Ha ezt nem teszik meg és kiderül, büntetést kell fizetniük.)

Majd nem sokkal később feljött a szobánkba, és kikelve magából összeszedte a fiúk útleveleit (az enyém kellett a rendőrségre) és anélkül hogy meghallgatta volna hogy mit szeretnék mondani mondta a magáét. Ebbe ilyenek tartoztak bele hogy ez az én gondom ami történt, ő nem segít és amúgy is a felesége(!) - a Házinéni, aki közben a szívemhez nött, de nagyon -  nem regisztrált be minket és ő most bajba kerülhet. Szóval ha a rendőrség kérdezi, én nem itt szálltam meg. Majd ma beregisztrál engem és akkor majd holnap elmehetek a rendőrségre és majd azt mondhatom, hogy egy nappal később történt a dolog. Úgysem tudják meg és senkit nem érdekel.

Nyugodt maradtam. Azt tudtam, hogy hazudni semmiképp sem fogok.

Azt is tudtam, hogy ebben a pillanatban nem tudok beszélni a házibácsival, mert rettenetesen ideges. Fel sem fogta hogy azt a szívességet kéri tőlem, hogy hazudjak miközben tisztán kijelenti, hogy ő semmiben nem segít nekem és még goromba is. Így vártam tehát és felhívtam egy helyi barátomat, hogy ez most mi. Megerősített abban, hogy ne hazudjak. Ehhez tartozik még az is, hogy becsekkoláskor megkérdeztem a házibácsit, hogy kéri e az útleveleket, és tisztán emlékszem, hogy azt mondta, hogy nem. Nem szép, hogy most rákeni az asszonyra.

Nem sokkal később megérkezett Jany, a vietnámi barátnőm és megtettük a feljelentést. Le kellett írnom hogy mi volt a táskámban, mekkora értékben és hogy hogy történt az eset. Janynek pedig le kellett fordítania vietnámira és aláírnia.

A tanulság az egészből az, hogy az ember nem lehet elég óvatos. Tudtam hogy Saigonban sok a motoros tolvaj es azt is tudtam, hogy vigyáznom kell a táskámra.
Viszont ezek profik. Ha kifigyelik hogy potenciális alany vagy, nincs menekvés.

Potenciális alany vagy, ha kis méretű női táskát hordasz a válladon. Hiába hordod keresztpántban, letépik. Talán egy masszívabb, nagyobb, keresztbe tett női táskát nem.

Úgy tudsz óvatosabb lenni, ha a táska tetejére felveszel egy kardigánt. Tehát hogy a pántja takarva legyen. És mindig legyen magad előtt, ne oldalra vagy hátra dobva.
Remélem ezzel tudtam másoknak is segíteni. És ez ne vegye el senki kedvét Vietnámtól.
Lopás bárhol történhet, nemcsak Vietnámban.
Otthon is.

A táskámban volt az Iphone, a Nokia telefon, kb 10 dollár értékű helyi pénz és a kulcs a lakatomhoz, ami a hostelben levő széf lakatját nyitotta. 

De ez mind csak tárgy.
Az egész eset során egyetlen egyszer sem voltam bánatos, mérges vagy ideges. A baj már megtörtént, nem tudok tenni semmit. Inkább megpróbáltam felmérni a helyzetet, hogy akkor mit kell intézni. Az Iphoneomban a magyar sim kártyám volt, így azt gyorsan le kellett tiltani. A biztosítónak kell majd a vásárlás számlája mindkét telefonnál, ami szintén megvan beszkennelve. Előre látó voltam és ezeket megtettem, mielőtt elmentem világgá. A barátaim és a családom pedig azonnal rendelkezésre álltak, amikor jeleztem feléjük hogy mi történt. Iszonyú szerencsés vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül. És ti, akik üzeneteket küldtetek, hogy próbáljatok segíteni és kommentekbe írtátok, hogy mit csináljak. Köszönöm!

Minden nagyon rendben van. Szerencsésnek érzem magam, mert nem történt nagyobb baj. Például, ha a táskám pántja nem szakad el, és a motoros maga után húz végig az utcán, akkor meg is sérülhettem volna.

Igaz, hogy most nincs ájfonom, de tapasztalatom és emlékeim vannak. És ezek határozottan nem negatív tapasztalatok vagy emlékek.

Hanem leckék.

Amiket hasznosíthatok majd a jövőben.

Az utazás továbbra is a szenvedélyem marad.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.