A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Élet a fészekben

Pontosan egy hete érkeztem El Nidoba. El Nido egy kis város Palawan sziget északi csücskén, annyit jelent: Fészek. A vízalatti élővilága világszerte híresen izgalmas, snorkelingelni, búvárkodni járnak errefelé a túristák. A fő tevékenység az úgynevezett Island hopping: azaz befizetsz pénzt, és cserébe egy egész napos program keretében elvisznek 4-5 különböző szigetre egy hajón tíz másik turistával együtt, ahol lehet búvárkodni, vagy egy lakatlan szigeten ebédet főzni.

El Nido környékén rengeteg pici sziget található. Az egyik például a Helikopter sziget, ami az alakjáról kapta a nevét.

Ezen kívül sok szép homokos tengerpart található a környéken, dzsungel, vízesések, barlangok.

Azért jöttem ide, mert itt szerettem volna tölteni a szilvesztert. A Hakuna Matata hostelben szálltam meg, Maria segítségével. Ha Maria nincs, szállásom sincs. Az újév környékén ugyanis sokan jöttek ide és megteltek a hostelek. Maria Columbiából jött és Lee barátnője. Lee, a filippino barátnőm, akivel a hajón ismerkedtem meg, amin 40 órát utaztam, hogy Palawanra érjek. Mivel Lee-vel együtt utaztunk El Nidoba, Maria nekem is foglalt ágyat a hostelben. Ezek vagyunk mi Szilveszterkor.

A Hakuna Matata tulajdonosa Madame Orin. A Batanes szigetekről jött ide 6 évvel ezelőtt, miután elvált férjétől és elkezdte a hostelt üzemeltetni. Állandó teltháza miatt kinőtte magát, és a saját házának az emeletén kialakított kis szobában is ad szállást a vendégeknek, ahol én is alszom, ez az úgynevezett “extension”.

Madame Orin roppant szellemes, gazdag férjet keres magának épp, aki segítene neki farmot vásárolni itt a környéken, ahova banánfákat ültethet és külföldieket foglalkoztatna a farmon napi 4 órás munkával szállásért cserébe. Nem túl sikeres a dologban idáig, de nem adja fel. Mármint a férjkeresést. Meg a farmot sem.

Reno, a recepciósfiú mindenkit a keresztnevén szólít. Én Mam (Ma’am) Rita vagyok. A Fülöp szigeteken ezt a megszólítást meg kell szokni. A nőket mamnak, a férfiakat szörnek szólítják. A megszólítás pedig így hangzik: Good Morning Mam! Good Morning Sir! és így tovább.

Szóval Reno. Minden nap mosolyogva, vidáman kel fel és hajnalban jókat eszünk. Ugyanis amikor visszavánszorgok a hajnali órákban a tengerpartról ahol órákat töltök azzal, hogy a homokba fúrt műanyagszékről bámulom a vizet, ő felkel, hogy beengedjen és megéhezik. Kiveszi az elemózsiát a hűtőből és eszünk. Szereti az édességet. Roppant kedves, segítőkész. Tegnap például nem bírtam hazamenni a szobámba, ezért kaptam párnát és takarót és az éjszakát a nappaliban töltöttem a függőágyban. Gondoskodott rólam.

Itt van még Ann is a 10 hónapos kislányával Kylieval. Ha dolgozni jön, hozza a bébit is, és annak ellenére, hogy ő ott van, minden feladatot elvégez vidáman, szorgalmasan. Muszáj dolgoznia, mert az a napi kábé 200 peso (kb 1100 Ft) amit keres, sokat számít a háztartásban.

Amikor idejöttem El Nidoba a Bohol szigeten lévő tájfun miatt itt is nagyon rossz volt az idő. Egész nap esett, fújt a szél, nem sütött a nap. A hajókat nem engedték a tengerre, így az island hopping túrákra senki nem mehetett. Ami ugye a fő látványosság. Az összes turista a városban kószált ás úgy éreztem, megfulladok. El is határoztam hogy 4 nappal ezelőtt tovább állok egy kis faluba. De aztán megismerkedtem Euginennel és csapatával Ukrajnából, Johnnal Amerikából, majd jött Wenhao a holland kínai fiú, John az ausztrál szobatársam, aki napi 4 órát dolgozik a hostelben ingyen szállásért cserébe, és William, a holland búvároktató, aki szintén a szobatársam az imént pedig épp az újonnan érkezett kirgiz szobatársammal beszélgettem egy jót és úgy érzem maradok. Otthon vagyok.

Tudják a nevem, együtt megyünk reggelizni, vacsorázni, sörözünk a Reggae bárban a parton és tegnap Peter és Basil, két kedvenc útitársam is ideért váratlan meglepetést okozva. Velük töltöttem a karácsonyt emlékeztek ugye? Szerdán indul a gépem Vietnamba, nem megyek én már sehova, innen egyenesen megyek majd először a Puerto Princesa reptérre, majd a Manila reptérre. 

Ez az egyik legjobb dolog, amit a backpacker életben szeretek. Az emberek. Útitársak, ismeretlen ismerősök, helyiek, és nem helyiek. Őrült sztorik, amelyek folyamatosan abban erősítenek meg, hogy jól tettem amit tettem.

Otthon érezni magad valahol, új barátok között, egy csodálatos helyen.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.