A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Hogy kerültem én ide?

A mellettem ülő fiú miatt van az egész. Akitől a repülőn kölcsön kértem a lonely planetjét, mert az országba való belépéshez ki kellett tölteni egy papírt, címmel. Az én útikönyvem a feladott poggyászomban volt, ezért elkértem az övét. Pont Cebunál volt kinyitva, így kimásoltam belőle az abban jelzett legolcsóbb hostelt, amit találtam: Moalboal Backpacker Lodge. 

Azt terveztem, hogy Cebuba érek, és majd ott kifújom magam 1-2 napig, amíg eldöntöm, hogy mit akarok magammal kezdeni ebben a csodálatos országban. De mindenképp Cebu városban akartam maradni először.

Miután kiértem a terminálból, gondolkodás nélkül mentem az információs pulthoz, ahol rámutattam a szóban forgó hostelre és útbaigazítást kértem. A hölgy szerint a déli buszpályaudvarig kellett elmennem, majd innen egy másik busszal tovább, és javasolta a taxit erre a célra, ami 280 pesoba kerül (1 peso kb 5.5 Ft). A tömegközlekedést nem javasolta, mert az túl bonyolult lenne nekem, szerinte. Ennek ellenére elmagyaráztattam vele, és simán ment minden. 41 pesóból megoldottam a dolgot 3 különböző busszal. A déli buszpályaudvaron az volt a furcsa, hogy csak nagyobb méretű buszok voltak. 

Még ekkor sem esett le, hogy mi van. 

Tessék mondani melyik busz megy arra amerre nekem kell? Ez itt, jöjjön, 10 perc múlva indul 126 peso. Hé, ez irtó drága, mi kerül ezen ennyibe? Oké, 107 jó lesz? Nem tudom olcsóbban adni, 2,5 órás út, Madame. 

Ekkor esett le hogy mi van. Moalboal a sziget másik felén levő város, és az útikönyvben véletlenül átlapoztam Cebut…. Mármint a várost. Kicsit hülyének éreztem magam, de mentségemre szolgáljon, hogy aznap este terveztem tanulmányozni hogy merre mi van.

Miután véletlenül lealkudtam a buszt, és az élet szinte az orromnál fogva ide vezetett, eldöntöttem hogy irány Moalboal. Felszálltam hát a buszra, és 3 óra zötykölődés után megérkeztem ide.

Utólag kiderült, hogy remek hely búvárkodásra, és hogy Cebu városban semmi extra nincsen. Ezért az élet idehozott inkább. És nagyon jól tette.

Ha tetszett a cikk, kérlek támogasd szavazatoddal a Lelkes blogversenyen, itt:

https://www.facebook.com/tobbvagy?sk=app_276686432417366&app_data=fullNDY1MzAx

 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.