A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Ébren álmodni

Álmomban a legélénkzöldebb mezőn jártam.
Napsütötte fűcsomók között gurguláztam a boldogságban, miközben egyre erősebben pumpált bennem
az ÉLET.

Felnéztem az égre, ahonnan megnyugtatóan mosolygott rám megannyi fehérbe öltözött hegy a világ tetején és megerősítette, hogy
MINDEN JÓ.

A következő pillanatban már a világ legédesebb ízeit kóstolgattam mindenféle színes illatokban pompázó utcákon, miközben a lágyan pergő romantikus zene taktusai nyalogatták a szélben lengén pihenő hajszálaimat. Csak a szökőkút zúgása törte meg ezt a harmóniát olykor, amikor kinyitottam a szemem és felfedte a titkot, hogy ő nem folyó.

Idegenül csengő nyelveken beszélő emberek vettek körül, ám abban a pillanatban, hogy egymásra mosolygott a szemünk, azonnal közössé vált a nyelvünk, értettük egymást.

Majd villámcsapás szerűen villantak fel pillanatok: egy egy szeretetben elkapott tekintet, megerősítő, melengető ölelés, vagy maga a csend pillanata. 

Már nem félek attól, hogy valaha fel kell ébredni. Mert ez így itt most jó.

Úgy ahogy van.

Önmaga szépségében. Önmaga egyszerűségében.

A hála könnycseppjei csorognak végig az arcomon. Vagy a boldogságé. Már nem tudom De nem is számít.

Csak az számít, hogy szeretnék ebben a pillanatban maradni. Így ahogy az élet elrendezte.

Így ahogy vagyok.

Mert így tökéletes.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.