A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Posta

A mai nap különösen nehezen indult. Kora délutánig adminisztráltuk az elmaradásainkat,. Pihentünk.
Órákig.
Csendben.
Egymás mellett.
Viszont volt egy feladat, ami nem tűrt halasztást. El kellett menni a postára, feladni Kenia cuccainak egy részét, hogy ne kelljen cipelnie magával Indiába. 

Egyszerű feladat: elmész a postára, feladod a cuccaid és kész. Gondoljátok ti.
De Kathmanduban semmi sem működik ennyire egyszerűen. A posta meg pláne nem.

A postázásnak nem lehet csak úgy egyszerűen neki indulni.
Messze van.
És csak egy van.
Na meg ez Kathmandu.
És a posta tízkor nyit és négykor zár.
Könyörtelenül. 

Persze a normális ember azt csinálná ilyenkor, hogy kimenne az utcára, fogna egy taxit és kétszár rúpiáért odavitetné magát a feladandó cuccokkal együtt. De nekünk nincs pénzünk. A taxi elég drága és talán luxus is. A mikró meg csak tizenötbe kerül.

A csóró utazó úgy kezdi, hogy kimegy az utcára és elkezd mikrót vadászni. Levadász egyet, de az nem jó irányba megy. Átverekszi magát az út túloldalára nagy nehezen, hiszen ne feledjük, hogy a motor is és az autó is jön. Ha dudál, akkor hótziher hogy nem fog megállni, szóval el se indulj.
A forgalom Kathmanduban nem áll meg. A kétsávból bármelyik pillanatban három vagy több is lehet. Akár forgalommal szembe is jöhet egy motoros. Tehát mindenre FEL KELL KÉSZÜLNI!

Szóval az utazó átküzdi magát az úttesten és levadász egy újabb mikrót. Még mindig nem jó irány. Megy tovább, előző manőver újra. A mostani mikró már jó lesz. Mikor beszáll, már tele van. Nem baj, beleül valaki ölébe, már úgyis megszokta hogy intimzóna ide vagy oda, valakinek a combja úgyis az övébe fúródik. Jobb esetben csak a combja.

Megkönnyebbülve száll ki, majd cseppnyi fél óra gyaloglás még a postáig. Átverekszi magát a tömegen, a koldusokon, a taxik hadán, és fojtogatja a töméntelen mennyiségű por, ami ebben a városban jelen van.
Végre odaér a postára tizenötóra öt perckor.
Még épp időben.
Bemegy a főépületbe.


Nagy nehezen elmagyarázza hogy szárazföldi postával a legolcsóbb módon szeretné számára kedves holmiját eljuttatni egy másik földrészre.
Nem probléma hölgyem, tessék átfáradni a 32-es szobába. Ott majd segítenek. A 32-es szoba az épület túloldalán van.
Átmegy.


A 32-es szobában kiderül, hogy Európába postáz, de már amúgy is bezárt egykor, szóval tessék csak átfáradni a 28-as szobába, ahonnan Dél Amerikába lehet majd csomagot küldeni.
Átfárad.


Dehát ez is bezárt egykor. Szóval vissza az elejére.
Visszamegy.

Elnézést a harminckettes és a huszonnyolcas már bezárt de a csomag még mindig itt van, feladnám, jó?
Jó rendben van, hát akkor fel lehet adni itt is a csomagokat, de maximum 2 kg lehet egy csomagban. 

Kenia nem tétlenkedett, gyorsan elcserélte a kinti árusokkal az mp3 lejátszóját 3 nagyméretű borítékra.


Gondoltam megebédelek, amíg elintézi a feladást. A posta hátuljában levő helyi konyhára mentem be.
Tudom, tudom. De imádok olyan helyen enni ami koszos és egy túrista sincs ott. Mondjuk tegyük hozzá jóval drágábban ettem mint tegnap, mert a mai ebédem 30 rúpia volt. Cserébe isteni finom. Meg aztán kedveskedtek teával, meg mosolyogtak meg minden. Szóval megérte.

Mire visszaértem, nagy kiabálásra lettem figyelmes. Kenia és a postások nehezen értették meg mit akar a másik, végül négy óra húsz perckor, amikor a menedzser már kijött a szobájából, mert az alkalmazottak haza akartak menni, mert lejárt a munkaidejük (az egyik már a dzsekijét is felvette és abban ült), kiderült, hogy nem lehet szárazföldön küldeni lassúpostával a csomagot, csak légipostával, merthogy Indián keresztül megy meg miafene, nem is értettem már az egészet, csak menjünk már innen. Kenia szerint csak azért találta ki ezt a menedzser hogy tovább álljunk végre. Az igazság nem derült ki végül, de a csomag fel lett adva. Biztos ami biztos videóra rögzítette a panaszát ott a helyszínen, ha esetleg nem érne haza a csomag valamilyen oknál fogva, legyen mihez nyúlni. Végülis jobb, hogy így alakult és nem kellett rendőrt hívni, mert attól tartottam, hogy az lesz a vége. Ahogy Keniát ismerem.

A hazafelé út természetesen nem történhetett csere nélkül, Kenia gyorsan elcserélte a feleslegessé vált hátizsákját az egyik boltban egy teljesen új pólóra és 400 rúpiáért vettünk még két darab könnyű anyagú ruhát mindkettőnknek, amire a trópusokon szükségem lesz. 

Vagy ha nem, majd elcserélem!

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.