A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Egy napom Keniával

Még jó, hogy mára szabadnapot hirdettem magamnak. Annyira fáradt voltam a Himalájában töltött napok után, hogy igazi semmittevős napot akartam.

Ennek érdekében Keniával elindultunk reggelizni és kávét inni.

Na de ki az a Kenia?

Kenia a szobatársam, Brazíliából. A Himalájában hozott össze minket az élet. Majd kaptam tőle egy kedves elköszönő cetlit, amikor távozott, és azt hittem, hogy nem látom többé. Pár nappal később véletlenül megjelent a szállásomon Syabrubesiben, ahol megszálltam a horvát fiúkkal. Azóta együtt utazunk. Visszajöttünk Kathmanduba, ahol egy pár napig együtt lakunk, mert így olcsóbb és mert jó együtt.

Azzal kezdte, hogy a szobánk árát pofátlanul lealkudta a felére. (7 dollárt fizetünk egy dupla szobáért saját fürdőszobával és vécével a túristanegyedben ketten. Ez itt nagyon jó árnak számít.) Kenia az egyik legpozitívabb, legönfeledtebb, és legvidámabb ember, akit ismerek.

Na de kanyarodjunk vissza a mai naphoz.

Fejedelmi reggelit csaptunk. Fent a hegyekben mindig ugyanazt eszi az ember, és nagyon kívántam már egy jó kávét. Jó kávét nehéz szerezni Kathmanduban. 

Megvitattuk az élet dolgait.

Szeretem Keniával megvitatni az élet dolgait, mert nagyon inspiráló gondolatai vannak. A hegyek között az egyik legszebb órát töltöttük beszélgetéssel ebben a remek környezetben.

Kívánhattam volna ettől csodásabb élményt valaha?

Reggeli után elindultunk, hogy megnézzük a Durbar teret, hogy azért legyen valami turistáskodás is a mai napon. Mivel gyalog indultunk útnak, betévedtünk pár boltba, ahol megtanultam Keniától hogyan kell pofátlanul alkudni. Mondjuk pénztárcát. Amennyiben még nem sikerült volna elsajátítanom a szálláshelyen való alku alkalmával... Pedig biztos voltam benne, hogy tudok alkudni. Pedig nem. Annyira szemtelenül alacsony árakat képes kiharcolni szinte bármiért és bárkivel, hogy azt hinnéd, hogy az eladó mérgében elzavar a boltból, de nem!

Jókedéllyel telnek ezek a percek és mindenki azonnal megkedveli lehengerlő személyiségét. 

Mikróba (helyi tömegközlekedés) szálltunk végül, hogy elérjük a teret. A mikró totál más irányba vitt minket, így eldöntöttük, hogy eszünk valami utcai kifőzdénél.

Dahl bat lett belőle 15 rupiáért.  (1 rúpia = 2,5 Ft). Az ebéd vidáman telt ezen remek emberek társaságában, akik örültek nekünk. 

Dolgunk végeztével kerestünk egy másik mikrót, de amikor realizátuk, hogy újra körbe vitt minket és ugyanoda jutottunk ahonnan reggel elindultunk, nem erőltettük tovább a dolgot. Kathmanduban nem könnyű tömegközlekedni. Viszont a buszban jó volt a hangulat, és előre ülhettünk a sofőr mellé.

Mivel a busz a Bevándorlási Hivatal előtt tett ki, Kenia kitalálta, ha már úgyis ott vagyunk, kérdezzük meg, hogy ha pár nappal túltartózkodna az országban, milyen problémája lenne belőle.

Nagyon hamar kiderült, hogy ez a Bevándorlási Hivatal nem az a Bevándorlási Hivatal, ami nekünk kell, mert ez nepáli állampolgároknak ad ki útleveleket. No problem! 

Mi pár perc alatt az útlevélkiadó igazgató irodájában találtuk magunkat rendőrök kíséretében, aki először a nagykövetségre akart küldeni bennünket, de miután Kenia nem hagyta magát, az igazgató gyorsan felhívott egy diplomata ismerőst aki beszélt portugálul és megadta a szükséges információt telefonon. Ezután azt gondolnánk, hogy itt vége is a történetnek, de még nem. Miután Kenia megkérdezte, hogy akkor szuper hogy ez így elintéződött, de akkor kaphatunk-e kávét vagy teát, az igazgató örömmel felajánlotta nemcsak a saját teáját, de még az ebédjét is, amit épp az imént hozott be neki két fiatal fiú. Jó étvággyal ettünk ittunk, használtuk a vécét, majd az igazgató gyorsan megette pótebédjét, útbaigazított minket és a kint várakozó legalább 15 főből álló sor megindult befelé, hogy megkaphassák az útlevelüket.

Az igazgatón látszott, hogy szívesebben foglalkozna még velünk, de dolgoznia kellett. Mi pedig jól lakottan távoztunk.

Ezután új útitársba botlottunk az utcán a szintén brazil Thais személyében, így hármasban folytattuk a napot. Néhány ékszer, képeslap és bélyeg vásárlása után a Durbar térre is eljutottunk kisebb-nagyobb eltévedés közepette, és már be is sötétedett. Gyorsan lealkudtunk egy riksát, hogy vigyen minket vissza a szállásunkhoz közel, hogy Kenia dolgait elhozhassuk a korábbi szálláshelyéről, ahol hagyta őket a Himalájába menetel előtt.

Miután ez megtörtént, hazafelé jövet Kenia gyorsan elcserélte még néhány felesleges ruhadarabját az utcán kistáskákat áruló asszonnyal, csakhogy teljes legyen a nap.

Elfáradtam… Nagyon rég nevettem ennyit. Megtanultam még jobban alkudni, és azt, hogy mindig maradjunk önmagunk és ne erőltessük azt ami nem megy és éljünk a pillanatoknak. 

Szeretném érzékeltetni veletek, hogy a legnagyobb problémáink abból állnak, hogy hogy érezzük még jobban magunkat.

Mindenesetre, hogy ne legyen probléma, holnap elmegyünk Bhaktapurba.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.