A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

9 nap az élet

A Himalájában.

Még mielőtt belekezdenék, hadd kérjek valamit. Kérek mindenkit, akinek van felesleges pár cipője, vigye magával ha a Himalájába megy túrázni és adja oda a hegyi családoknak. Sok embernek nincs rendes cipője, pedig nagyon hideg van. Hallottam olyan fiatal lányról, aki a hegyeken keresztül sétált haza Tibetbe egy szál flip flop papucsban. Fagyási sérülései voltak. Nem tehetett mást, nem tudott cipőt venni magának. Amikor ezzel szembesültem mélyen elszégyelltem magam, mert eszembe jutott az a sok pár cipő, amelyeket csak azért tartogattam, mert divatosak voltak, vagy azért, hogy ne kelljen ugyanabban a cipőben járnom minden nap…

A Himalájában túrázni egy életre szóló élmény lehet bárki számára. Nem kerül sokba, és átlagos erőnléttel meg lehet csinálni. Többféle túraútvonal közül lehet választani.
Én a Langtang nemzeti park területén kirándultam 9 napon keresztül.

A túra Syabrubesi faluból indul (Kathmanduból megy busz Syabrubesibe, amelynek ára kb 5 dollár per út és 7-8 óráig tart), ami 1455 m magasan van, én innen túráztam fel Kianjin Gompa nevű faluba, ami már 3840 m magasan van. 

A túrát úgy kell elképzelni, hogy az ember fogja az összes csomagját, ami az én esetemben egy nagy hátizsák, kb 8-10 kiló súllyal és bandukol felfelé.
Napokon keresztül csak megy.
Egy nap addig megy amíg el nem fárad, vagy amíg nem talál szállást egy következő hegyi faluban. 

Természetesen létezik könnyebb megoldás is, amikor hordárt és/vagy túravezetőt bérelsz és velük mész.  A hordár viszi a csomagokat, így neked csak egy pici hátizsákkal vagy azzal sem kell felfelé menned, a túravezető pedig mutatja az utat és előre leszervezi a szállásokat.


Az útvonal elég könnyű, nem lehet eltévedni, és nagyon sok másik túrista is megy arrafelé. Egyedül is simán megcsinálható.

A hordároknak a fejére van rögzítve a nehéz rakomány, és sokszor csak egy papucsban simán mennek felfelé. 

A túra során nehézséget okoz még az is, hogy 3000 m felett magashegyi betegséggel kell számolni. Ezt jobb ha komolyan veszi az ember mert bele is lehet halni. A magashegyi betegség tünetei főként fejfájás és hányinger. Ha ezek jelentkeznek sok folyadékot kell inni, pihenni és nem szabad magasabbra menni! Ha a tünetek rosszabbodnak, lejjebb kell menni, és később folytatni a túrát felfelé.

A hegyen az ember nem kilométerben méri a távolságot, hanem órákban vagy napokban. Hány óra járásnyira van a következő falu, hány nap távolságra van a végcél stb.

A fenti szállások általában ingyen vannak, ha ott fogyasztod a reggelit és a vacsorát. Ezek az ételek mind friss, helyben készült finomságok. Azt kell tudni róluk, hogy minél magasabbra mész, annál drágább minden. Ez érthető, mert meg kell fizetni a hordárokat hogy felvigyék. Nemcsak a frissen készített ételek árait, hanem a vizet is. Kianjin Gompában az 1 literes (itt ez a standard) víz több, mint tízszer (!) annyiba kerül, mint Kathmanduban. Kathmanduban 15-20 rúpia egy víz, fent láttam 300-ért is.

1.nap Syabrubesi 1455m - Bamboo 1970m
Az első nap eredetileg magasabbra szerettünk volna feljutni. Lassú tempóban, szüneteket tartva haladtunk, hiába, meg kellett szokni, hogy ott van az a hátizsák az összes cuccal és csak felfelé megy az út.
1 óra bandukolás után megpihentünk teát inni, ahol egy 25 éves lány fogadott minket a 3 gyermekével: 10, 3 és 2 évesek. 

Már elhagytuk Bamboot, amikor szembe jött velünk egy kétségbeesett német túrista aki jelezte, hogy a fenti falvakban levő szálllások tele vannak, inkább maradjunk itt, mert itt van hely.

Hallgattunk rá, ezért az első nap elég laza lett az útvonal tekintetében. Annyira elfáradtam, hogy vacsora nélkül elaludtam kb 6-kor. Menetidő kb. 5-6 óra volt.

Árak Bambooban: Plain pancake 200 Rs,vegetable egg pasta 450 Rs, toast with omelet 350 Rs, vegetable fried rice 250 Rs

2. nap Bamboo 1970m - Godhatabela 2902m

Bamboo után nagyon nehéz szakaszokon kellett átkelni, végig csak felfelé. Elkezdett fájni a hátam.

Útközben lovakkal, tehenekkel találkoztunk.

A lassú tempóm miatt már későn értünk a szállásra, így az ebédlőben aludtam a teherhordókkal, mert a szobák már megteltek.

Itt legalább jó meleg volt, mert befűtöttek a kályhába. Hideg volt az éjszaka, az összes ruhámat felvettem alváshoz.
Ma azt is láttam, hogy fűcsomóval mosogatták az edényeket, nem szivaccsal.
Fogmosásnál pedig a Hold világította meg a környező fehérlő hegycsúcsokat, és a csillagos ég alatt volt életem legszebb fogmosási helyszíne.
Közben el is felejtettem, hogy mennyire fázom.

Árak Godhatabelában: vegetable soup 270 Rs, kenyér 180 Rs, omlett 2 tojásból kenyérrel 350 Rs

3. nap Godhatabela 2902m - Langtang falu 3395m

Elkezdtünk spórolni a vizen. Úgy értem már nem veszünk pénzért. Annyira drága, hogy nem vagyok hajlandó kifizetni. Cserébe kértem forralt vizet, amit ki sem kellett tenni a szabad levegőre, nagyon hamar lehűlt bent. Ezt lehet inni. Vagy kérünk vizet a “csőből”, ami fentről folyik le valahonnan és beletesszük a tablettát. 

Miután elhagytuk Godhatabelát, megint beírtak minket a könyvbe, amelybe regisztrálják a túristákat és figyelmeztettek, hogy 3000 méter felett hegyibetegséggel kell számolnunk. Itt már kezdett változni a táj, ritkult a növényzet és megjelentek a jakok.

A jakok 3000 méter felett élő hegyi állatok, legjobban a tehénhez hasonlítanak csak sokkal szőrösebbek. A kakijukat fűtésre használják kiszárítva, valahogy így néz ki a folyamat:

A Langtang előtti pici falvak egyikében megálltam palacsintát enni és friss homoktövis levet inni, amit kábé felére alkudtam le.

Errefelé terem és melegen isszák. Mivel mindenki Langtangban száll meg, ezek a helyi emberek megtesznek mindent azért, hogy becsalogassák a túristát.

A fiú, aki becsalt, 22 éves, abból él, hogy túrákat vezet a környező hegyekre. Hétezres csúcsokat is mászik gond nélkül. A környező csúcsokat többször is megmászta már. Életében nem tette ki a lábát innen, csak Syabrubesiig ment el, oda is természetesen gyalog.

Langtang faluba érve találtunk szállást hamar, de megint az ebédlőben aludtunk, mert nem volt máshol hely. Emiatt a kaja árából is lealkudtunk 20 százalékot. Felfedeztük hogy van egy kenyér és sajt “gyár” (Bread and cheese factory) a faluban, amit gyorsan meg is néztünk és megkóstoltuk a jak sajtot. 

Ma éreztem igazán azt először, hogy mekkora élet van itt a hegyen. Jönnek, mennek a túristák, legelnek az állatok. Teherhordók szállítják a túristák csomagjait vagy egyéb holmikat (vizet, cukrot, sört) fel és le. Helyiek mosnak, teregetnek, mindezt kint, lavórban.

De mégis csend van és nyugalom. 
Én és a Hegyek.

Árak Langtangban: potato momo 300 Rs, vegetable fried rice 200 Rs, 1 db jaksajt 700 Rs

4. nap Langtang falu 3395m

Éjszaka elkezdődött. Először csak fejfájás. Hiába ittam egyfolytában, nem tudtam pisilni. Ez nem jó jel. Aztán hányinger. Sőt még hasmenés is, de azt nem tudom mitől. Rémálmok gyötörtek. Reggel nem tudtunk továbbmenni, maradni kellett a magashegyi betegségem miatt.
Engedtem a testemnek, akklimatizálódnom kellett. Ahogy a Házibácsi próbálta éreztetni, hogy ezzel nem szabad viccelni: “This is mountain, you know!”
Szót fogadtam.

Aludtam, pihentem, és bámultam a gyönyörű tájat. Mozdulatlanul. Egész nap. 

Az esti órákban sűrű köd ereszkedett a falura, amit csodálattal néztem hosszú ideig. Ma már két extra takaróval aludtam.
De jó itt.
Nagyon jó.

Én, és a Hegyek.

5. nap Langtang falu 3395m - Kianjin Gompa 3840m

Reggel már jól voltam, így elindultunk tovább. Már 5. napja úton voltunk és kimerültem a tegnapi nap után, gyenge voltam. Nagyon nehezen ment minden egyes lépés felfelé.

Ráadásul olykor levegő után kapkodtam, mivel a túrát még a magasság is nehezítette. Nagyon hideg volt, fáztam. Erőtlennek éreztem magam.
De mentem.
A hegyek adtak erőt.
Sok erőt.
Délutánra megérkeztünk.
És nem volt hiábavaló az 5 napos gyaloglás. A táj lenyűgözőbb volt, mint valaha.

Megnyugodtam.  Jó itt. 

Csak én, és a Hegyek.

6. nap Kianjin Gompa 3840m

A Snow Leopard nevű vendégházban szálltunk meg ennél a helyi családnál.

Saját házukban alakítottak ki néhány szobát a megpihenni vágyó vándorok számára. A szállás természetesen itt is ingyen van, ha itt fogyasztjuk a reggeli, ebéd, vacsorát. Jakgyapjú takarót kaptam a hálózsákom mellé takarónak, ami nagyon meleg. A házinéni és a testvére készítette. Nem is fáztam. És ami a legfontosabb: volt melegvízük. Ami errefelé nagyon ritka. 

Mára semmittevést terveztem, de a szálláson megismerkedtem Keniával és elmentem vele túrázni a völgybe. Ez a látvány fogadott. 

Keniával egy órát beszélgettünk a folyó parton ebben a szép környezetben pihenésképpen.

Eszembe jutott, hogy a régi életemben milyen környezetben töltöttem az ebédszüneteket. És körülnéztem, hogy most hol vagyok az “ebédszünetemben”. Csak azt nem értettem hogy hol voltam idáig? A tökéletes most pillanatát éltem át Keniával egy mély beszélgetés keretében. Majd külön váltunk és mindenki a maga tempójában folytatta az utat.

Egyedül voltam. Csak én és a Hegyek. Az itteni Hegyeknek különleges ereje van. Magamban éreztem őket ahogy követtem a Napot. Egymagam sétáltam a világ tetején, és eggyé váltam a természettel.

Egy mezőn ücsörögve sírtam ki magamból az összes felszabadulni vágyó energiát és megkönnyebbülten kiáltottam a világnak hogy mennyire jó élni.

Egy őszinte pillanat.

Magammal.

Talán először életemben. 


Majd megtaláltam azt a helyet, ahol a folyó az úttal összeér a világ tetején.

Néha szeretnék jak lenni. Nincs más dolguk, csak egész nap nézni a tájat. Meg azt az egy két vándort, aki néha néha arra kóborol. 

Este a szálláson összegyűlt mindenki. Itt vannak a horvát fiúk: Toni az apuka, Paolo és Alen a fiai. Itt van Sarah Dél Afrikából és még másik három társa, akikkel épp együtt utazik. 

A hegyen rendszer van. Délután 4 körül kezd hideg lenni, ahogy a hegyek mögé bújik a nap és este fél 6-kor már sötét van. A Day Book nevű könyvbe mindenki beírja, hogy mit kér vacsorára és a Házinéni elkezdi sütni-főzni a vacsorát mindenkinek, ezt úgy 6 körül.

Ezután mindenki végzi az apró teendőit: megfürdik, pakolászik, melegedik a konyhában, írja a naplóját. Potom másfél óra és készen is van a vacsora. Frissen, a Házinéni által feltálalva. Amíg mindenki csendben, fáradtan elkölti a vacsorát, a Házinéni megszoptatja csemetéjét a földön kuporogva a kályha mellett. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. 

7. nap Kianjin Gompa, Kianjin Ri 4773m

Mivel nem volt magashegyi betegségem, eldöntöttem, hogy megpróbálom megmászni a Kianjin Ri csúcsot. A faluból ez látszik belőle, nem tűnt annyira magasnak, csak meredeknek inkább.

Viszont a felénél kiderült, hogy nem ez a csúcs, hanem az ott. Plusz egy óra.

Nem volt könnyű menet, de lassan, meg megállva meg lehetett csinálni. Életem egyik legnagyobb teljesítménye volt felkapaszkodni ide. Megtanultam, hogy bármire képes vagyok, ha igazán akarom. 2 óra és 40 perc alatt értem fel a tetejére. Kianjin Ri, 4773 méter magasan.

Az Élet ezután azzal jutalmazott, hogy láthattam egy lavinát, élőben. Félelmetes volt. Először csak a nagy zajra lettem figyelmes és követtem honnan jön. Aztán megláttam a szomszédos hegyen. Elképesztő, hogy mekkora ereje van. 

Éhes voltam és fáradt. Megtaláltam a táskámban még az otthonról hozott Milka csoki utolsó kockáit. Megvan az, amikor otthon megszokásból akkor eszel csokit amikor akarsz, és a mindennapjaid részévé válik? Amikor távol a civilizációtól megtalálsz pár csokiszemet, hirtelen elkezded értékelni, hogy milyen szerencsés vagy, hogy csokit ehetsz.
Átéltem. 

Ez az utolsó estém idefent. Nehéz elmenni innen. Itt nincs probléma. Gondtalan az élet. Ezek az emberek nem ismerik a stressz fogalmát. Az, hogy a gyerek koszos, vagy csomósodik a haja a ragacstól, vagy hogy ugyanaz a ruha van rajta napokig, az nem probléma. Jobban mondva nem valós probléma. 

Élvezem az utolsó óráimat.

Csak én, és a Hegyek.

8. nap Kianjin Gompa 3840m - Lama hotel 2420m

Lefelé már könnyebb volt a túra. Azon töpiztem, hogy hogy a fenébe voltam képes felmenni ugyanezen az úton pár nappal ezelőtt. Hihetetlennek tűnt.
Az úton lefelé végig a folyó zúgását hallgattam. Ahogy jöttem lefelé gyors tempóban, olyan gyorsan változott a táj is.

A növényzet egyre burjánzóbb lett, zöldebb, erdősebb. Néha féltem is. Például a majmoktól. Olyan mérgesen néztek és a fákon himbálóztak, felettem. Féltem hogy rám ugrik majd az egyik. 

De volt olyan is, hogy csak úgy hirtelen ott termett előttem ő. A semmiből. Csak úgy ott volt egy ló, a semmi közepén.
Érdekes találkozások ezek. 

Délutánra le is értem a Lama Hotelhez, ahol egy storage roomban kaptam szállást, mivel tele voltak a szobák.

Este megláttam a horvát fiúkat a szomszédos szálláson és annyira megörültem nekik. Innentől kezdve együtt mentünk tovább. Még aznap megrendeltük a buszjegyeket vissza Kathmanduba Syabrubesiből, hogy biztosan legyen helyünk.

9. nap Lama hotel 2420m - Syabrubesi 1455m

Egész kényelmes tempóban értünk Syarubesibe.
A horvát fiúkkal együtt kaptam szobát, kezdtünk már olyanok lenni mint egy nagy család. 

Vacsora előtt véletlenül betoppant Kenia is, akinek irtóra megörültem. Pár napja hagyott nekem egy cetlit, hogy elindult lefelé de majd jelentkezik, és most itt volt. Mindannyian együtt megyünk vissza Kathmanduba holnap.

Minden jó, ha jó a vége.

 

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.