A sárga ruhás lány

"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

Kathmandu no meg a teendők

Az ember lányának hihetetlen sok dolga lesz, ha egyszer Kathmanduba érkezik. Például ilyenek: 

  • ki kell váltani a túrázási engedélyt, 
  • buszjegyet kell venni, lehetőleg másnapra, 
  • dzsekit kell bérelni, 
  • túranadrágot szerezni, olyat, ami jó meleg, 
  • átgondolni és bepakolni kb egy hét túrázásra, és 
  • másnapra ennivalót és vizet szerezni. Meg vécépapírt. 

Ez nem is tűnik annyira nehéz feladatnak, ha mondjuk Budapesten van az ember. De Kathmandu más. Kathmandu a káoszok káosza. 

De kezdjük az elejéről.

Még a repülőn ültem, amikor az első csodát megpillantottam. A felhők fölé emelkedő havas hegycsúcsok látványa egész egyszerűen lenyűgöző. A világ 14 darab nyolcezres csúcsaiból 8 Nepálban található.

Kathmandu, Nepál fővárosa, 1400 méterrel fekszik a tengerszint felett, éghajlata kellemes. Nagyon sok túrista jár ide, elsősorban azért, hogy innen aztán tovább menjenek hegyet mászni. A város túrista negyede tele van mindenféle hegymászó boltokkal. A legközkedveltebb márka a The North Face, amelyet viccesen North Fake-nek is hívnak, hiszen itt az áruk jó része nem eredeti. A túraboltokban túrafelszerelést is lehet bérelni, én is így szereztem magamnak meleg dzsekit napi 1 dollárért. 

A városban a közlekedés borzalmas. Az utak rosszak, nincsenek szabályok, mindenki arra megy amerre akar. Mindenki dudál, ezzel jelezve, hogy vigyázz, jövök, ne menj át előttem az úton. Néhány helyen rendőr irányítja a forgalmat. De minek… A gyalogosok rutinszerűen kelnek át az utakon összevissza a száguldozó kocsik és motorok között. Ha nem elég a kétsávnyi széles út, mert a sofőr türelmetlen, csinál magának egy harmadik sávot, nem probléma. Tiszta káosz, de működik!

Tömegközlekedés… khm…van. Vagy mi. Szóval van a mikróbusz, de ők csak mikrónak hívják. Ez nagyrészt Toyota 12 személyes kisbusz. Úgy működik, hogy kiállsz az út szélére, ő megáll. Megmutatod a térképen hogy merre akarsz menni, ő pedig vagy mondja hogy felszállhatsz, vagy nem, ilyenkor vársz a következőre, az majd talán arra megy amerre neked jó. Ha már rajta ülsz örülj. Igaz, hogy huszonheted magaddal kell megosztanod a tizenkét személynyi helyet, de legalább felfértél. Magunkon kívül nem láttunk más túristát ezeken a mikrókon uazni. Ja és hogy hol kell leszállnod? Aggodalomra semmi ok. A jegyszedő fiú, pontosabban pénzszedő, mert jegyet nem kapsz, megjegyzi hova mutattál a térképen és jelzi, hogy hol szállj le. Tiszta káosz, de működik!

Szóval elintéztük, hogy mehessünk túrázni holnap. A fent említett tömegközlekedési módszerrel először el kellett menni a buszpályaudvarra megvenni a jegyünket a holnapi buszra, ami elvisz minket a túránk kiindulópontjáig, a Langtang Nemzeti Parkhoz. Íme egy fotó a jegypénztárról:

   

Ezután regisztrálni kellett magunkat , hogy túrázhassunk. Minden hegymászónak ki kell váltania egy ún. TIMS (Trekkers’ Information Management System) kártyát, amelyet útközben el is kérnek, enélkül nem lehet túrázni, így tartanak nyilván, ha netalántán valami történne veled. Ehhez kell 2 igazolványkép és 20 dollárba kerül. Ezt a kártyát egyszeri túrázásra lehet igénybe venni, a kérelemben meghatározott útvonalra.

A napi teendők mellett jutott időnk a Majom templomra is, ami valójában egy világhírű buddhista templom, hivatalos nevén: Swayambhunath sztúpa. Buddha szemével a tetején, füstölőkkel, éneklő, imádkozó emberekkel tele, imamalmokkal és az Isteneknek áldozatokat készítő asszonyokkal tele különleges világba csöppenünk idefent. Olyan sok majom van a területén, hogy majom templomnak nevezik. Őket el lehet nézni akár egy napon keresztül is, érdekes műsort adnak. És természetesen a tenyeredből esznek, ha te is úgy akarod. 

Az esti órákban értünk a szent folyóhoz, a Bagmatihoz. Szerettem volna megnézni a halott égetést. Ugyanis a folyó partján rituálisan elégetik a holttesteket és hamvaikat a folyóba szórják. Ez maga a temetés. Szalmával és kemény fával, gyolcsba kötve helyezik fel őket a tűzre és kb egy óra alatt elég a test. Mivel napnyugtakor értünk oda, részesei lehettünk a Pudjának, amely egy hindu szertartás, olyan mint egy mise. Minden napnyugtakor tartják. Énekelnek, táncolnak, imádkoznak. Ez a szertartás a Pashupatinath templomnál található, amely az egyik legfontosabb hindu zarándokhely.

Kathmandu egy nyüzsgő méhkasta emlékeztet. Az imazászlók, az illatok, a hangok, az érzelmek, a nyüzsgés, vagyis az ÉLET azonnal rabul ejtik az embert. Az árnyoldalai - a nagy por, a szmog (sokan maszkot viselnek emiatt) és a túristákból remélt pénz miatti viselkedés- sajnos picit ront az összképen, de ezt a várost ÁT KELL ÉLNI.

logo_kicsi.jpg

A sárga ruhás lány

Világutazó blog, nemcsak világutazóknak, nemcsak utazásról. Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom. Ezen az oldalon érdekességeket találsz a világból, emberekről, szokásokról, furcsaságokról, gasztronómiáról. Mindenről. Bármiről.

Épp itt vagyok: 

RENDELD MEG A KÖNYVEM!

borito.jpg

Kövess a Facebookon is

Küldök neked képeslapot!

img_5254.png

A sárga ruhás lány utazását az 
uniqa_logo.jpg 
biztosítja.