"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

A sárga ruhás lány

Bali legnagyobb átverése: a trunyani temető

2017. május 26. - A sárga ruhás lány

Az interneten olvasgatva, már két évvel ezelőtt felkeltette az érdeklődésemet egy különleges temető Balin, amely a Batur tó partján fekszik. Röviden a sztori annyi, hogy a temető közelében élő, magukat Bali Aga őslakosoknak valló nép, megtartva sok száz évvel ezelőtti hagyományait, a halottaikat nem égetik el és nem ássák a földbe sem, hanem mindenféle személyes tárgyaikkal a közeli “temetőbe” helyezik őket, ahol a szabad ég alatt lassacskán mumifikálódik a test, anélkül, hogy szagot árasztana, ugyanis az itt élő fa gyökerei a történet szerint magukba szívják és semlegesítik a halál szagát.

8.jpg

Nem halogathattam tovább, hogy megnézzem ezt a különleges temetőt, így nemrégiben meg is látogattuk.

Odajutás
Elmotoroztunk Trunyanba. Maga a falu nagyon pici és valóban “őslakosabb” külseje van az embereknek, mint amit például Ubudban látok nap mint nap. Viszont ami rögtön feltűnt, hogy többen is odajöttek koldulni és a gyengéd visszautasításaink után sem tágítottak. Koldusokat egyáltalán nem, vagy csak nagyon elvétve látni Balin. A falu bejáratánál levő indonéz nyelvű kiírás szerint hajóval, vagy gyalogösvényen (fél óra) lehet megközelíteni a temetőt. Elindultunk megkeresni tehát az ösvényt, hogy megóvjuk magunkat a hajózással kapcsolatos lehúzásokról, amelyekről előzetesen szintén a neten olvastam. Alig haladtunk néhány métert a kijelölt túraútvonalon (amely egy 1355 méter magasan levő kilátóponthoz vezet, de itt kezdtük a sétánkat, mert innen nyílt az ösvény a temető felé is), már egy helyi ember futott utánunk, azt firtatva, hogy merre megyünk. Kissé fenyegető hangnemben próbálta megtiltani, hogy tovább menjünk helyi vezető nélkül, miszerint ezen a kiépített turistaösvényen ez “kötelező”, ha tovább akarunk haladni. Természetesen ez sehol sem volt kiírva, ezért mi nemtörődve hátat fordítottunk és elindultunk felfele. (Nem jött utánunk). Az út, amit találtunk a temető felé nagyon gazos volt, nem próbáltuk meg átvágni, ezért visszatérünk a hajóval átmegyünk opcióhoz.

0422-142435-dave.jpgFotó: Csorba Dávid

Bent a faluban azonnal kínáltak is erre (szerintük) remek lehetőségeket, mindössze 775 ezer rúpiáért (17 000 Ft) per hajó, amely 5 személyes, a mindössze fél kilométerre található temető bejáratához. Ezt mi nem kértük. Itt ugyanis (az internetes fórumok olvasása alapján) gyakran megtörténik az, hogy miután megegyezel az árban a helyiekkel, félúton közlik veled, hogy ha nem fizetsz többet a már megegyezett árnál, akkor nem visznek tovább a temetőbe. Úgy döntöttünk tehát, hogy visszamotorozunk Kedisanba, ahol található egy hivatalos “kikötő” és megnézzük az árakat, ott talán nem fognak átverni. Közben adódott két jakartai turista utastársunk, így már négyen voltunk egy hajóra. Tőlük megtudtuk, hogy az információs emberünk határozottan bizonygatta nekik, hogy Kedisanból istenbizony nincs hajó, csakis ebből a faluból, azaz Trunyánból. Nyilván.

A kedisani hajóterminálon fix árak vannak a temető turizmusra szakosodott hajókra. 515 - 707 ezer rúpia között lehet átjutni, attól függően, hogy hányan ülünk a hajóban, maximum hét fő a megengedett.

A temető
A bejárat mellett félig vízbe süllyedt épületeket láttunk.

0422-135235-dave-3-hdr.jpgFotó: Csorba Dávid

A temetőbe belépve fura érzés fogott el. Azt képzeltem, hogy nagyobb területen van az egész, de valójában irtó pici. Minél közelebb mentünk a "sírokhoz" egyre jobban lett olyan érzésem, hogy ez a hely már nem a temetkezésről szól, és inkább tűnik egy szemétdombnak, vagy turistaszenzációnak, mint egy temetőnek.

0422-140050-dave.jpgFotó: Csorba Dávid

Fésű, kanál, tányérok, mobiltelefon, napszemüveg, papucsok, papírpénzek hevernek mindenütt, összevissza csontok és koponyák között…

0422-140855-dave.jpgFotó: Csorba Dávid

4.jpg

A bambuszházacska sírokba bepillantva koponyákat láttam, de nem is mindegyikben.

0422-140259-dave.jpgFotó: Csorba Dávid

A legfrissebb alatt egy holttestnek kellett volna lennie (legalábbis egy ottani helyi fickó információja szerint), akit négy hete hoztak ide. Ehhez képest csak egy reklámszatyorba csomagolt tárgyhalmazt láttam benne, holttest nélkül. Igaz a földre fektetett sarong egész jó allapotú volt, ez utalt arra, hogy nemrégiben valóban történhetett itt valami.

1.jpg

Az ide érkező helyi turista tömeg nem győzött a szépen rendezett sorokba tárolt koponyákkal szelfizni.

fullsizerender_2.jpg

Nem éreztem azt, hogy a hely ősi hagyományai jelen lennének körülöttem, mint mondjuk a nemrégiben meglátogatott torajai népeknél. Azt éreztem, hogy itt mindenért borsos árat kell fizetnem, és ezért cserébe egy turistáknak szóló megrendezett színpadot látok. Ezt az érzésemet tovább tetőzte az, amikor kiléptünk a hajóhoz, és a kapuban álló férfi arra szólított, hogy fizessünk neki adományt, kötelezően előírva tízezer rúpia per fő áron. Majd egy apró ladikban érkező koldus bácsi megismételte ugyanezt...

7.jpg

Ekkor nem kívántam semmi mást, csak hogy minél előbb visszaérjek a szárazföldre és elhagyhassam a területet, abban reménykedve, hogy már nem kell ide visszatérnem...