"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

A sárga ruhás lány

Bali, ahogy még nem láttam

2017. május 14. - A sárga ruhás lány

Még nincs egy hete sem, hogy útnak indultunk Bali kevésbé ismert és lakott szegleteibe motoron, sátorral, mindössze egy kis hátizsáknyi holmival ketten. Gyorsan telnek a napok és olyan helyekre jutunk el, amiről nem is gondoltam volna, hogy ezen a szigeten léteznek. Megmutatok néhány sort a naplómból, hogy átadhassam ennek az utazásnak a hangulatát.

0509-180316-dave.jpg

(…) A sátrat a tengerpart közvetlen közelében verjük fel a pálmák alatt. Már teljesen besötétedik, amikor erre a helyre bukkanunk, mert a naplementét máshol néztük meg.

0509-175443-dave.jpg

Nyugtató érzés hallgatni a tenger zúgását, vagy csak bámulni a hullámokat, rácsodálkozni az erejükre és nagyságukra. Felettünk a csillagok és a telihold fénye. Az éjszakai levegő kellemesen meleg, pedig féltem attól, hogy majd fázni fogok. A reggeli zuhanyt a szomszédos hotel kinti parkolójában levő vécében ejtjük meg, és úgy tűnik hogy ez senkit sem zavar  (…)

0511-092241-dave.jpg

A sátorhely keresésénél nem elég, ha kinézel egy jó helyet. Meg kell győződnöd arról, hogy nincsenek kutyák. Balin ugyanis kóbor kutyákból nincs hiány. Ha sátrazunk, az is fontos kérdés, hogy hol töltjük a tölteni valót. Vannak laptopok, fényképezők, telefonok, külső akksi. Napközben spórolni kell a telefon szuflájával is, hogy kitartson estig a fotózás, navigáció és egyéb applikációk használata miatt.

(…) Több száz felfedezésre váró helyet jelöltünk ki a térképen, de így is sokszor megállunk útközben olyan érdekességeknél, amiről nem is tudtunk, hogy léteznek, mert csak most vesszük észre. Tirta Empul neve már ismerősen csengett az Ubud közelében levő Szent Forrás Temploma miatt, így amikor meglátjuk az út mellett ezt a kiírást, szinte kérdés nélkül efelé vesszük az irányt és keressük a forrást. Néhány perc tétova sétálgatás után Ibu (helyi asszony) levezet minket a partra és lelkesen mutatja, hol bugyog fel a három különböző forrás a fekete homokból. Egy pillanatig sem gondolkozom. Megkóstolom. Beleiszom. Ott, a homokból felbugyogó vízbe. Még a kénes íz sem zavar, hisz Ibu szerint gyógyító hatása van, én pedig úgy döntök, hogy elhiszem neki (…)

0512-155559-dave-2-hdr.jpg

(…) Ritkán lakott, távol eső helyeken járunk, ahol általában rajtunk kívül senki sincs. Meredek, köves földutak, kátyúkkal, bukkanókkal, amelyeken inkább felsétálok, mert nem merek a motoron ülni. Néha nehéz is a meredek emelkedőn felfelé, félek, hogy a motor nem is bírná, majd amikor felérünk és hirtelen meglátom, hogy ugyanez vár lefelé is, becsukom a szemem és azt képzelem, hogy egy hullámvasúton vagyok (…)

(…) Változatos a táj. Itt még a rizsföldek is mások.

0510-135829-dave.jpg

0509-152827-dave.jpg

Egymást érik a kakaó és kávéültetvények, amelyeket hirtelen kaucsuk erdők váltanak fel. Utoljára hasonlót Vietnámban láttam. Nem sokkal később intenzív virágillat csapja meg az orrom, azonnal tudni akarom, hogy mi ez és akarok belőle. Még… Ahogy beérünk a faluba, feltűnik, hogy errefelé nem rizst, hanem kakót szárítanak az út mentén. Mennyivel rendezettebbek  az itteni házak és falvak… Rengeteg a tehén. Nemcsak a hegyoldalban legelésznek, hanem a part közelében is. Amikor észrevesznek, megmerevednek egy percig és csak néznek. Kíváncsiak, hogy mit akarok. Ha oldalra biccentem a fejem, ők is ezt teszik. (…)

0514-081901-dave.jpg

Sokszor olyan érzésem van, mintha valahol Kelet-Indonéziában járnék. Az emberek is mások, mint Ubudban, vagy a közismertebb környékeken, amelyeket már megszoktam. Sokszor csak úgy bámulnak, mosolyognak, és nem akarnak átverni sem.

(…) Az út mellett állunk meg a templommal szemben, amíg elmajszoljuk nassolnivalónkat, és felvesszük a sarongot, hogy bemehessünk a templomba. A motoron érkező két fiatal lány először csak bámul ránk, majd megállnak és mutató ujjukat mutatják felénk, miközben hangos nevetésbe fulladt kuncogásukat meg sem próbálják leplezni. Tisztában vagyunk vele, hogy pár perc és az egész falunak hirtelen a templom körül lesz halaszthatatlan dolga (jól megnézni minket). Így is lett. (…)

0510-164527-dave.jpg

(…) Már kezd sötétedni, amikor a vízesés bejáratához érünk, így már belépőt sem kell fizetni. A lejáratnál egy lány fekszik a földön, akit két fiatelember élesztget. Szédül. Megsajnálom szegényt és segíteni szeretnék, de erre már nincs időnk. A vízeséshez vezető út hosszú, kanyargós, mély és csúszós. Magas fák árnyékában kell lemászni, és a páratartalom magasabb mint a környéken bárhol. Nincs itt senki, csak mi. A sűrű erdők felett azt nézem, ahogy egyre kevesebb a fény és egyre erősödnek az állathangok. Denevérek repülnek el mellettünk…

A sziklán ülök. Félek. A képzeletem játszik velem. Becsukom a szemem és a környezetemre figyelek, de folyton megzavar a gondolat, hogy egy kígyó tekereg az ölembe. Fura hangot hallok, a fülemhez egyre közelebb jön, berreg és zizeg, valami szárnyas rovar lesz ez. Még mindig nem nyitom ki a szemem.

0510-175848-dave-hdr.jpg

Felesleges is lenne, hiszen időközben teljesen besötétedett. Mennék már, de D. még lent van a folyónál és a vízesést fotózza… Fura ez az érzés. Félelmetes, de a hangulata mégis erősen magával ragad, azt érzem órákig tudnék ücsörögni ezen a sziklán… Végre elindulunk visszafelé a korom sötétben egy lámpával, amelyet D. tart a kezében. Ő megy elöl, világít, majd megáll és hátravilágít nekem is, hogy lássak valamit. Csúszik a talaj. Nem látok semmit. Papucs. Dzsungeltúra. Sötét. Vizes talaj. Most azonnal megfogadom, hogy ezt a kombót soha többet. A következő pillanatban már tudom is, hogy lehetetlen a fogadalom, hiszen amikor elindulunk sosem tudom, hogy ilyen helyeken fogunk kikötni a nap végén. Minden lépést meggondolok. Ahogy a papucsomba ér a sziklaoldalról lecsöpögő víz, annál jobban csúszik benne a lábam. Lefelé, ki a papucsból. Felnézek. Olyan meredek a hosszú lépcsősor, hogy teljesen úgy tűnik, mintha D. egy függőleges falon mászna felfelé. Nem merek lenézni… Amikor meghallom a duda hangját és D. hátraszól, hogy az utolsó lépcsők jönnek, akkor nem tartom magam tovább. Elszáll az adrenalin és megszédülök én is, csak úgy mint az a lány a bejáratnál, amikor ideértünk, amit mostmár teljesen értek. Remegő lábbal szállok fel a motorra. (…)

A cikkben szereplő fotókat Csorba Dávid készítette. Még több fotó itt.