"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

A sárga ruhás lány

Amikor megcsap a vér szaga, avagy egy temetés története

2017. április 26. - A sárga ruhás lány

Állok a füvön, körülöttem minden tiszta vér. Én is belelépek a papucsommal, pedig annyira óvakodok tőle. Szinte lehetetlen kikerülni.

ver.jpg

Nem is olyan távolról hallom a disznó kétségbeesett kiáltását, amely lassan-lassan egyre halványodik, ahogy az élet távozik a testéből.

img_1778.jpg

diszno.jpg

Emberek százai esznek isznak jókedéllyel, miközben egy halott ember képe körül ücsörögnek, amely körbe van rakva állati tetemekkel.

A férfi alig három hete halt meg, és a temetése három napig tart, ez a második nap. Az elsőn csak a szűk család volt jelen. Családja egy alsó középosztálybeli család, amelyet a leölt állatok számából állapítok meg, jelen esetben öt bivaly és száz malac.

Tétova mozdulatokkal veszem elő a telefonom. Fényképeznék, de nem tudom hogyan viselkedjek, hiszen mégiscsak egy halotti toron vagyok. Immanuel, a vezetőnk arra bíztat, hogy nyugodtan fotózzak, a résztvevők még pózolnak is, ha szeretném.

img_3059.jpg

Olyan ez, mintha valami ünnepségbe cseppentem volna vagy egy egész falu disznótorába, amelyen már gyerekkoromban sem éreztem jól magam. 

Hátramegyünk és leülünk az asszonyok közé, ahol mindenki minket néz. Érzem, hogy rólunk beszélnek, de nem mernek velünk kapcsolatot teremteni. Itt adagolják az ételt. Van tea, kávé, sütemény, rizs és mindenféle húskészítmények.

Az egyik ilyen étel a Pa‘piong, amely bambuszban főtt disznóhús helyi fűszerekkel keverve. Olivér tesz egy próbát, de a repetát kihagyja. 

img_3102.jpg
img_3093.jpg

Állatok mészárlása és tömegek jóllakatása, az évszázadok óta tartó hagyományok őrzése, és a halottakkal való napi együttélés. A füleinknek első hallásra extrémnek és érthetetlennek tűnő kultúra világa ez: a toraják (toradzsák) világa. A helyszín valahol a hegyek között, Sulawesi szigetén, Indonéziában.

Ősi hagyomány

A toraják hite szerint, ha a meghalt embernek nem rendeznek tisztességes temetést, azaz nem végzik el állatok százainak a mészárlását több napon keresztül, akkor a lelke nem léphet a Paradicsomba. A reinkarnációban ugyanis nem hisznek. A Mennyek kapujába való belépéshez erőre van szüksége a léleknek. Méghozzá az állat erejére.

img_1791.jpg

Ahhoz, hogy a Mennyországot elérje valaki, különböző próbatételeken kell átesnie útja során. Például megmászni egy nagyon magas hegyet. Vagy átkelni az óceánon. Vagy egy nagyon parányi hídon. Annyira parányin, hogy a legkisebb híd nagysága, az egy emberi hajszál hetednyi része. Amennyiben a lélek teljesítette ezeket a próbákat, egy bíró elé kerül, aki megkérdi: “Szia Rita, mit hoztál magaddal Torajából?” Ha válaszolsz a kérdésre, kinyitják a kaput. Ha nem tudsz válaszolni a kérdésre, az azt jelenti, hogy nem végezted el a szükséges rituálét, ezért visszaküldenek a családodhoz, amely számukra problémákat fog okozni. Mármint, ha a lélek ott lebeg és mindenféle furcsaságok történnek emiatt. Ezt a család semmi esetre sem szeretné.
 img_3117.jpg

A mai toraják már keresztények, de a mészárlási szokásaikat megtartották, aminek két oka van. Az egyik az, hogy maga a brutális halotti tor a meghalt ember tiszteletének a jelképe, a másik pedig sokkal gyakorlatiasabb: az idelátogató résztvevőknek legyen mit enniük. Hiszen ebédet és vacsorát készít a család a megjelenő rokonok, ismerősök számára.

img_3099.jpg

A fiatalabb nemzedék tagjai közül egyre többen megkérdőjelezik a hagyományok gyakorlását. Felteszik a kérdést, hogy minek kell erre ennyi pénzt költeni, ha az illető már úgyis meghalt? Régen az emberek maximum 2-3 évet jártak iskolába, nem tettek fel kérdéseket, mindent elfogadtak úgy, ahogy anyáik is tették, de a mai nemzedék tanult és gondolkodó. Sokan azonban büszkék arra, hogy megtartják az ősi hagyományokat.

A halálra spórolni

Az biztos, hogy a toraják nem utazásra költik a pénzüket, mint mondjuk én, hanem egész életükben a halálukra spórolnak, mindenüket az élet végére tartogatják. Amíg életben vagy, a rokonaid nem mennek oda hozzád érdeklődve, hogy vásároljanak-e neked egy malacot, hogy kertipartit rendezhess a barátaiddal, de amikor meghalsz, rengeteg állatot hoznak a tiszteletedre. A sírjuk és a temetésük egyaránt nagyon sok pénzbe kerül. Egy nagyobb temetési ceremónia ára egy luxusház árával vetekszik, de ez nem érdekli őket. “A tradíció az tradíció” - mondják ők. 

 img_3108.jpg

Sőt. Olyan eset is előfordul, hogy akkora ceremóniát tartanak a megholtért, hogy egy egész arénát építenek bikaviadal céljából, és egy héten keresztül minden nap megrendeznek egyet.

Ez a nagy költekezés az egyik oka annak, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai közül sokan nem itt élnek, hanem inkább elköltöznek más szigetekre.

A halott, mint élő ember

A meghalt embert nem temetik el azonnal. Ha a család kisebb tort rendez csak, és a rokonok is a közelben élnek, akkor általában pár héten belül lezajlik az esemény, de ha nagyobb rendezvényről van szó, évek is eltelhetnek mire össze tudják szedni a teljes rokonságot. 

Amíg a halott nincs eltemetve, addig nem tekintik halottnak. A házon belül a nappaliban, esetleg egy külön szobában tartják. Úgy tekintenek rá, hogy csak alszik, vagy beteg. Ezért ugyanúgy kap enni, mintha élne, és ugyanúgy beszélnek hozzá, mintha élne. A testet a halál után formalinnal tartósítják, így nem áraszt szagot. 

fullsizerender_4_1.jpg

A temetés előtti estén kihozzák a halottat a házból és egy néhány órás utolsó sétát tesznek vele koporsójában a falu körül. Ezután feláldoznak egy bivalyt, annak jeléül, hogy a test biztosan halott. 

Ezzel kezdődik a ceremónia. Másnaptól érkeznek a vendégek reggeltől estig. Az utolsó napon teszik be a testet a sírba, és ezzel lesz vége a napokig tartó eseménynek. A testtel együtt a halott ember személyes tárgyait is a sírba teszik vele együtt. Például pénzt, ékszert is. A temetés után nagy gondot fordítanak a halottak ápolására. Amikor mi halottak napján virágokat viszünk a sírra, ők Karácsony vagy Húsvét idején adományokat, ételt, italt, süteményt hoznak. Bizonyos időközönként kiveszik a testet a koporsóból és újrakötözik. De ez már egy másik történet, amelyet nemsokára elmesélek...