"If you judge people, you have no time to love them." – Mother Teresa

A sárga ruhás lány

Raja ampati mese - Naplórészletek

2015. november 15. - A sárga ruhás lány

Harmincegy napon keresztül sátraztunk Judittal Kri szigeten, Raja Ampaton. Raja Ampat egy 1600 szigetből álló csodavilág a Csendes óceán pici szegletében Pápua partjai közelében. Az itt töltött idő meghatározó volt az életemben. Távol a civilizációtól, csendben lenni, a természet irányította az életünket itt a Korall háromszögben. Nincs se bolt, se közlekedés. 

Az otthon eltöltött két hónap nagyon lefárasztott. A lassú, utazós élet után egy rohanással és feladatokkal teli gyors szakasz következett, amit nehezen tudtam kezelni. Elmenekültem. Bezártam. Nem vágytam arra, hogy emberek legyenek a közelemben, nem akartam beszámolni semmiről. Csak lenni akartam. Csendben és távol. Valahol a világ végén.

Az ott töltött élményeket nem tudom, hogy le tudom e valaha írni, vagy le akarom e. Úgy döntöttem, hogy egy kevés naplórészletet megosztok veletek, hogy az érzést valamennyire át tudjam adni. Lehet, hogy ez lesz az egyetlen bejegyzés ebben a témában, de lehet, hogy nem. 

Fogadjátok szeretettel.

(…) Vöröses narancsos rózsaszín színe van a Napnak. Ezt a lehetetlennek tűnő színt festi a hullámokra is. Ma nincs még szellő sem ezekben a pillanatokban, és a dagály szinte beterítette az egész partszakaszt. A sátrunkig azonban nem jut el. A tenger zúgását hallgatom már hetek óta a nap minden percében. Kellemes zene ez a füleimnek.

Egy parányi szigeten vagyok valahol a világ végén Raja Ampat térségében. 

A hely, ahol épp élünk Kri szigetének egyik kevésbé lakott partszakasza. A sátrunk a fák alatt van, csupán pár méterre a parttól. A homokba vertük fel.

Alattunk apró rákok élnek, akik néha néha ollóikkal próbálnak beférkőzni házunkba és az általuk készített lukakon a hangyák is könnyen utat törnek maguknak. Vöröshangyák. Nagyon csípnek, majd utána sokáig viszket a helye. A fekete pápuai madárkák beszélgetéseit hallgatom. Csend van. Nyugalom. A civilizációtól távoli hely ez. Nincs tiszta vizünk fürdeni, csak sós. Azt öntjük magunka egy hordóból. A helyi család főz ránk, akinek a kertjében vertük fel a sátrat. Nem kell semmiről gondoskodni. Nem is lehet, hiszen emberek sincsenek, még bolt sincs. Csak Waisaiban, ami egy óra innen hajóval. (…) 

(…) Már tíz is elmúlt mire felkelek. Nem zavar a forróság a sátorban. Hajnalban nagyon erősen fújt a szél. Annyira félelmetes volt, azt hittem, hogy elviszi a sátrat. Megmosom az arcom ivóvízzel. Ez az egyetlen sósmentes víz. A hajam csutakokban van már napok óta. Hiába öntöm le a dézsában ez sós. Nem viseli túl jól szegény. A hangyacsípések megint elkezdtek viszketni. Olyan, mintha tiszta puklis lenne a bőröm tőlük. Nem merem megszámolni de saccolok, kábé száz darab van a testemen. A csípések teteje megkeményedik és ki lehet nyomni őket. Amikor bemegyek a tengerbe, a sós víz csípi a testemen lévő sebeket, amelyeket kivakartam. De megszokom hamar. (…)

(…) Átsétáltunk a kedvenc pálmafámhoz. Úgy néz ki, mint egy képeslap. Tök fura az, hogy éveken keresztül bámultam a szebbnél szebb tengerpartokat mindenféle képeken, amelyeket azért mentettem el, mert ilyenkor azt képzeltem, hogy én is ott vagyok. És most valóban itt vagyok. Van itt egy temető is. Érdekes, ahogy takaróval borítják a kőből készült sírokat. (…)

(…) Koh szigeten sznorkeleztünk. Valami elképesztő, ami itt van. Színesebbnél színesebb korall mezők, korall országok, korall világ. Életemben nem láttam még ilyet. Szebbnél szebb halak tömkelege. A cápa már fel sem tűnik. Pedig azt is láttunk. (…)

(…) Megfürödtünk ivóvízben. Egy fél flakon elég. Arra gondoltam, hogy otthon mennyi vizet elpazaroltam a zuhanyzáshoz. Most döbbentem rá, hogy milyen kevésben is tisztára tudom mosni a testemet. Olyan jól tudják variálni ezt a kevés ételt amit kapunk. Minden étkezésnél van rizs meg valamiféle zöldség. A mogyorószósszal leöntött sült padlizsán a kedvencem. Néha van tojás is, vagy tempe. Heti pár alkalommal pedig frissen fogott tonhal. Ú. Az mennyire finom. Otthon csak a konzerves változatát ettem, de ez teljesen más. Szétolvad a számban, annyira puha és ízletes. Tanulhatnénk ezektől az egyszerű népektől főzés terén is. Minimális hozzávalókból pikkpakk összedobnak valamit, valami nagyon finomat. Emlékszem a lakásomban mennyi alapanyagot felhalmoztam és sosem tudtam mit főzhetnék belőle. A hajam annyira össze van állva, mintha valami ragasztóval kentem volna be. Úgy marad, ahogy beletúrok. (…)

(…) Átsétáltunk a szemközti szigetre. Ez csak akkor lehetséges, amikor apály van. Ekkor előbukkan egy csodálatos homoksziget a két sziget között. Olyan ez mint egy híd, amely felkínálja, hogy gyere, most van lehetőséged. Egyébként át kellene úszni, ami szintén nem hosszú táv.

Mansoir szigeten van egy pici falu. Itt van egy minibolt és egy templom is. Mangrove fák között kell átkelni a sziget belsejébe egy rozzant hídon. Sok a gyerek, és mindenki minket néz. 

Hiába nincs messze, nagyon fárasztó a séta. 35 fok lehet, tűző napsütés, nincs egy felhő sem az égen. A függőágyban pihentem ki a teraszon a séta fáradalmait és csak a naplementére keltem fel.

Annyira boldog vagyok. És annyira hálás, hogy itt lehetek. (…) 

(…) Este vacsora után a maradék nyers halat kidobtuk a teraszunk alá és nem sokkal később megjelentek a cápák. Iszonyú, hogy mennyire megérzik a vér szagát. Egészen közel is jöttek, itt úszkáltak alattunk.

Egy nagy méretű pók is megjelent az egyik szobában ma. Akkora volt, mint a tenyerem. Szép sárga.

A Hold elkezdett növögetni, hamarosan telihold lesz. (…)

(…) Életemben nem láttam még ekkora kagylókat. Ráadásul több is van egymás mellett. Amikor dagály van, a víz alatt csodálom őket, apálykor pedig előbukkannak és csak a hangokra leszek figyelmes, amiket akkor adnak ki magukból, ha kiprüszkölik a vizet. (…)

(…) Hajnalban elállt a szél. Ez olyan jó, mert reggel szélcsend van a teraszon. Korán keltünk. Bekentük a testünket Neomagnolos vízzel, hogy fertőtlenítse a sok hangyacsípést és ne viszkessen. A sátrazásban az egyik legjobb élményem az, hogy lefekvés előtt megnézünk egy filmet. A laptopot a hátizsákra tesszük, hátradőlünk és élvezzük a hangulatát. Közben hallom, ahogy kint szakad sz eső, vagy fúj a szél. Mégis meleg van. Mi pedig mozizunk, lényegében a szabad ég alatt. Amitől csak egy ponyva választ el. (…)

(…) Tizenöt teknőst számoltam meg egy óra alatt. Annyira barátságosak, hatalmasak és szépek. Nem félnek az embertől, így elég közel jönnek. Cápa csak három volt ma. Annyira természetes, hogy itt úsznak a közelünkben. (…)

(…) Már fél 4-kor fent voltam. Kijöttem a sátorból, mert arra keltem, hogy vakaródzok megint. Szélcsend volt és nem volt senki a teraszon. A parton vilagító planktonokat láttam, szép kék színük volt, de nem volt túl sok belőlük. Megvártam a napkeltét így, majd fél 6 körül jött a szél és bementem a sátorba aludni. Jó meleg volt, szemerkélt az eső is. (…)

(…) A rája ott feküdt a homokban. Pihent. Ez a veszélyesebb fajta, ha megcsíp, halálos. Óvatosan közelítettünk, egy nagyobb korall mögül bámulva, nehogy megmozduljon és felénk jöjjön. A víz sekély, ha nem tudtam volna, hogy ott van, könnyen rá is léphettem volna. (…)

(…) Alig sütött ki a nap, borús volt az idő, de a többiek szerint a füst ért ide, amit a pálma erdők égetése miatt fúj erre a szél. Szomorú volt a hangulata egész nap. A homoksziget sem nagyon jött elő, olyan mintha változna az időjárás. Esténként már nincs szél a teraszon, korábban pedig meg sem lehetett maradni tőle.

Délután megpillantottam a delfineket a homoksziget mögötti zátonynál. Azonnal kifutottunk, csónakba pattantunk és követtuk őket. De nem értük utol őket, csak messziről láttam, ahogy ugrálnak a vízben. (…)

(…) Órákat töltök a vízben. Ez a napi program. Van úgy hogy fényképezővel, van úgy, hogy anélkül. Van egy bohóchal család, tudom már hogy hol élnek. Őket többször meglátogatom. A víz alatt a halak nagyon elfoglalt életet élnek. Játszanak, kergetőznek, úsznak, esznek, vagy elbújnak előlem. Ha egy helyben maradok és kivárom, akkor megszokják az árnyékomat és elő mernek bújni. Kíváncsian nézik ki vagyok és mit akarok. Néha olyan minta köszönnének is. Megnyugtató tevékenység ez. Olyan, mintha egy élő akváriumban lennék. Akkor veszem észre, hogy ki kell mennem a vízből, amikor az ujjaim hegye szurkálni kezd. Így jelez a testem, hogy ideje visszatérni a szárazföldre. (…)

(…) Az elektromos kütyük kezdik felmondani a szolgálatot. Judit telefonja már szinte fel sem tölt, vagy ha igen, perceken belül lemerül. A laptopom is van, hogy nemtölt rendesen és a GoProt már csak külső akksiról töltöm. Nem tesz jót nekik a meleg párás levegő. (…)

(…) A Manta ponthoz mentünk sznorkelezni, de sajnos egyet sem láttunk. Majd Arborekre hajóztunk, ahol rengeteg szardínia volt a stég alatt. Milliónyi.

Ezen a szigeten ebédeltünk meg. Vittuk magunkkal dobozokban. Sok a gyerek a stégen, ugrálnak be a vízbe és nevetgélnek. Ők így játszanak délutánonként.

Felhúztam az egyetlen zoknimat az uszonyom alá, mert pár napja felsértettem a lábujjam. Nem használt semmit. A seb újra kiszakadt és fájt. Ebben az a legrosszabb, hogy a nedvedző sebbe beleragad a homok is. Nehéz kitisztítani. (…)

(…) Felmentünk a sziget tetejére, egy kilátó pontra. Útközben egy lengyel párral találkoztunk, akik azt mondták, hogy nehéz túra lesz, flipflopban meg se próbáljuk, mert belehalunk…

Hatalmas hangyákat láttam. Dupla akkora vörös hangyákat, mint a sátorban. Szeretek keresztül kasul átkelni a dzsungelen. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha valamilyen filmben lennék és túl kellene élnem. (…)

(…) Irtó koszosak a körmeim. Hiába tisztítom ki, olyan marad. Úgy érzem, hogy egy koszfészek vagyok… Hatalmasakat villámlott és mennydörgött, készülődik az eső. Annyira gyönyörű volt az ég és a naplemente…

Megterveztük a tovább utazást és egy hét múlva elhagyjuk a szigetet. Vérzik a szívem, ha erre gondolok, de végülis nem lehetünk itt örökre… (…)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd az oldalt!

blog.hu